Caps: Ismerd meg az európai League of Legends egyik legnagyobb legendáját

Caps: Ismerd meg az európai League of Legends egyik legnagyobb legendáját

Bajnoki és MVP-cím hegyek és két elvesztett világbajnoki döntő.

Rasmus Borregaard Winther. Vagy ahogy talán minden e-sport rajongó ismeri: Caps. Valószínűleg mindenki hallott már róla, aki 2017 óta bármikor akár egy rövid ideig is nyomon követte a profi League of Legends világát. A 23 éves dán középső ösvényes játékos majdnem mindent megnyert egyéni és csapatszinten egyaránt (természetesen amelyik versenysorozatban eddig elindult), már most páratlan karrierrel büszkélkedhet, talán még minden idők legjobb nyugati játékosának is kikiálthatjuk, de az egész biztos, hogy a LoL egyik legnagyobb legendáját tisztelhetjük benne. Lássuk, mit is nyert idáig és ki is ő. Ismerjétek meg Capst!

Sikerei

Ahogyan azt már említettem, karrierje során szinte mindent megnyert. Az európai régióban két EU LCS (2018 tavasz és nyár), öt LEC bajnoki címet (2019 tavasz és nyár, 2020 tavasz és nyár, 2022 tavasz) és három MVP-címet (2018 nyár, 2019 tavasz, 2020 nyár) szerzett, TCL-bajnok (2016 nyár) 7 1st All-Pro Team tagság szerepel a neve mellett, a nemzetközi színpadon egy MSI-győzelem és MVP-cím (2019) a mérlege, egyedül a világbajnoki győzelem nem akar összejönni neki annak ellenére, hogy már öt alkalommal is részt vett a Worldsön (2017, 2018, 2019, 2020, 2022), és egyedüli nyugati játékosként egymás után két döntőben is szerepelt (valamint ő az egyike a két nem-koreai játékosnak, akinek ez sikerült, a másik az Uzi). Sajnos mindkét esetben be kellett érnie az ezüstéremmel. Érdekesség, hogy ezt ráadásul két csapattal érte el, 2018-ban még a Fnatic tagjaként, 2019-ben már jelenlegi szervezeténél, a G2 Esportsnál. Azonban nem csak szakmai elismerést gyűjtött az évek során, pénzügyileg is jól járt, ugyanis több mint félmillió dollárt keresett több mint 40 versenyen profi játékosként.

Pozíció és játékstílus

Alapvetően egy mid lanerről beszélünk, ám volt egy kis kitérője még 2020 tavaszán, amikor is a G2 tett egy kísérletet, és Caps helyet cserélt Perkz-szel, így egy split erejéig a csapat lövésze volt. Sokoldalúságát mutatja, hogy így is megszerezték az LEC bajnoki címet, ADC szerepkörben is harmadik csapatos All-Pro lett és még egy pentakillt is szerzett Ezreallal az Origen ellen a rájátszás második körének első mérkőzésén. 

Egy mechanikailag nagyon erős, hatalmas champion poollal rendelkező játékosról beszélünk, aki kényelmesen érzi magát több szerepkörben is. Kedvenc hősei: Ryze, Yasuo, Zoe, Aurelion Sol és LeBlanc, de Orianna is az egyik sokszor választott karaktere. Azonban akkor sincs gondban, ha épp a tankosabb, támogatóbb jellegű Galiót, harcosabb Ireliát, vagy carry Akalit kell játszania. Az orgyilkossal szintén szerzett már pentakillt, ráadásul nem is akárki ellen: a Faker vezette, akkor még SKT T1 képernyőjét szürkítette el a 2019-es MSI elődöntőjének második mérkőzésén.

Pályafutása során összesen három pentakillt jegyzett, az egyiket még karrierje elején, 2016-ban az EU Challenger Seriesben a Nerv tagjaként a Millenium ellen. Érdekesség, hogy itt csapattársa volt az az Upset, aki ellen szerezte a másodikat, amikor a német lövész az Origent erősítette.

Ez a különleges sokoldalúság gyakran lehetővé teszi számára, hogy előnyre tegyen szert azzal, hogy vagy counterpicket választ, esetleg teljesen váratlanul olyan karaktert húzzon elő a kalapból, amire egész egyszerűen nincsen válasza az ellenfélnek. Jó példa lehet erre az AP Zac mid, amit például most az LEC második játéknapján pickelt az Astralis ellen, de a legikonikusabb mind közül egyértelműen a legendás Vayne választása a Misfits ellen még a Fnatic tagjaként a 2018-as nyári rájátszás elődöntőjében 1-1-es állásnál. Nagyon kockázatos húzás volt, sokáig úgy tűnt, nem is jön be, mert előnyben játszott a Misfits. Végül egy kritikus csapatharcnál – ami egy hajszálon múlt – sikerült megölni a nyulak négy játékosát is, és megnyerni a mérkőzést. A team fight kulcspillanata az volt, amikor a kevés életerővel rendelkező Caps falhoz tudta lökni jelenlegi csapattársát, Hans Samát és megölni a Tristanát.

Caps stílusa igencsak agresszív. Bízik a képességeiben és mechanikai fölényében, ezért sokszor törekszik solo killre az ösvényen. A hozzáállása rengeteget fejlődött, a kezdeti időkben ugyanis toxikus játékosként szerzett hírnevet, ami miatt rengeteg kritikát is kapott. Gyakran dühvel reagált, még olyan is előfordult, hogy az asztalát is megütötte egy rossz játék után. Ez az átlagos játékosokkal gyakran előfordul, de a profikat szerencsére ritkán látjuk féktelenül dühöngeni a színpadon. Ez ma már furcsán hangozhat, hiszen az egyik legjókedvűbb és legmosolygósabb játékosként ismerjük, akit a személyisége miatt is szeret annyi rajongó.

Karrier

Kezdetek

Caps és a videójátékok története ötéves korában kezdődött el, amikor nézte, ahogy idősebb bátyja a számítógépen játszik. A példáját ő is követte, ezen a ponton pedig elintézhetnénk annyival, hogy a többi már történelem. A viccet félretéve, a Borregaard Winther-testvérek találkozása a videójátékokkal fantasztikusan sült el. Caps esetében ismerjük a végkifejletet, de itt meg kell jegyezni, hogy nála tíz évvel idősebb bátyja is profi e-sportoló lett, méghozzá szintén egy MOBA-játékban. Ám ő nem a League of Legends világában vitézkedett, hanem a DotA 2-ben játszott supportként 2011 és 2017 között Ryze néven. Bár nem futotta be azt a karriert, mint öccse, semmi szégyenkezni valója nem lehet a pályafutásával kapcsolatban. Visszatérve Capsre, tízéves korában már a League of Legends bétájában játszott, tizennégy éves korára pedig sikerült a Challenger rangot elérnie, és az európai szerveren a legjobb 100 játékos közé kerülnie. Gondolhatnánk, hogy nagy ellenállásba ütközött gyerekként, amikor túl sokat ült a számítógép előtt, ám ez nem így volt, sőt: édesapja lett a legnagyobb rajongója, aki minden versenyre elkíséri fiát.

Profivá válás

Profi versenyzői karrierje 2015-ben indult, amikor egy kis csapathoz, az Enigma Esportshoz szerződött. Itt ismerkedett meg két másik játékossal, akikkel később az LCS-ben is megmérkőzött: a topos Alpharival és a jungler Mementoval. A 2016-os év nem alakult valami stabilan számára, mert öt különböző csapatot is megjárt (Inspire eSports csereként, E-corp Gaming, mousesports, Nerv, Dark Passage); köztük a Dark Passage-t, amellyel megnyerte a török ligát. A fölényes sikert nagyban köszönhette midesének a török szervezet (ő lett a TCL Finals MVP), ezzel az eredménnyel pedig kvalifikálták magukat a 2016-os világbajnokság Wild Card selejtezőjére. Azonban itt akadt egy kis bökkenő: a nemzetközi versenyzésre vonatkozó korhatár miatt Caps nem tudott részt venni az eseményen, így a Dark Passage-nek nem jött össze a kijutás. Teljesítményével azonban Caps így is felhívta magára a figyelmet, és olyan óriások is megkeresték, mint a világbajnok Fnatic. A narancssárga-fekete szervezet éppen nem a legjobb korszakát élte (ismerős?), és egy újjáépülés kellős közepén tartott (Capsen kívül felhozták az akadémiai csapatból Broxah-t, visszaigazolták sOAZt és megszerezték Jesizt). Az első évében rögtön letette a névjegyét a legmagasabb szinten is, harmadik kiemeltként jutottak ki a világbajnokságra, ahol egészen a negyeddöntőig meneteltek. 

2016-ban a Dark Passage tagjaként. Tőle balra az EXCEL jelenlegi dzsungelese, Xerxe látható

Áttörés

Az igazi áttörést a második évére érte el, ekkor lépett be a világ szűk elitjébe. 2018-ban érkezett meg a csapathoz Bwipo előszőr még csereként, valamint támogatónak Vizicsacsi volt csapattársa, Hylissang, ezzel pedig összeállt egy világbajnoki címre is esélyes csapat. Capsnek sikerült teljesen beilleszkednie, és elkezdte dominálni Európát, kiemelkedve a többi mid laner közül. A csapat meg is nyerte a tavaszi és a nyári szezont és esélyesként érkeztek meg a világbajnokságra. Favorithoz méltóan teljesítettek az egész tornán egészen a döntőig. 

A csoportkörben a G-Rex, a 100 Thieves és az Invictus Gaminggel kerültek egy kvartettbe. 5-1-es mérleggel végeztek, majd a tie-breaker során ismét megverték a kínaiakat, így csoportelsőként várhatták a kieséses szakaszt. Itt először az EDward Gaminget fektették két vállra 3-1-re, majd a Cloud9-t küldték haza 3-0-val. A döntőben csoportellenfelük, az Invictus Gaming várta őket. A csapat teljesen összeomlott a nyomás alatt, semmi nem látszott a korábbi teljesítményükből, és nagyon simán 3-0-ra kikaptak. 

G2-s évek

A csapat nem bírta el a pofont, távozott a vezetőedző Dylan Falco (aki most a G2 HC-ja), a top laner sOAZ és Baby Faker is, ráadásul óriási meglepetésre a legnagyobb rivális G2-hoz. Álljunk csak meg egy pillanatra. Baby Faker? Hát ez meg honnan jött? Egy interjúban Caps azt mondta, hogy a solo queue játékosok mindenkit, aki jól játszik, „Faker"-nek hívnak, de akkori kora miatt (15 éves volt) inkább Baby Faker-nek hívta mindenki, aki ismerte. Egyéni kvalitásainak ez egy olyan elismerése, ami különösen kedves lehet a szívének, ugyanis minden idők legjobb LoL-játékosa sok más idézőhöz hasonlóan neki is a példaképe volt. Őt követve lépett a középső ösvényesek útjára azzal a céllal, hogy ő is olyan fantasztikus eredményeket érjen el, mint a T1 szupersztárja. Erről ő maga is beszélt egy interjú során.

„Ő nagy inspiráció volt számomra. Jó akartam lenni a League of Legendsben, miután láttam őt a Season 3 Worldsön megnyerni a világbajnoki trófeát. Most, kilenc évvel később ellene játszani elég őrületes” – emlékezett vissza a dán játékos a tavalyi MSI-on, miután megszakították a T1 26 meccses veretlenségi sorozatát. Ám nem ez volt az egyetlen összecsapásuk, ugyanis a 2019-es világbajnoki elődöntőben szintén találkoztak, akkor is az európaiak örülhettek. „Jó érzés, sok év telt el azóta, hogy játszottunk. Egyszerűen elképesztő látni, hogy még most is ilyen jól teljesít” – tette hozzá.

A másik becenév amit ráaggattak, a „Craps” és a „Claps”. Mindkettő játék az idézői nevével (a szar és taps szavakat mossák össze a nevével), attól függően használják rá, hogy miként teljesít. Előbbivel csúfolják, ha rossz, utóbbival dicsérik, ha brillírozik. Ugorjunk azonban kicsit vissza még az időben. 2018 végén nagy várakozással jelentették be, hogy a G2 Esports megszerezte Capset. A leigazolása akkorát szólt, hogy a csapat másik sztárját, Perkz-t átmozgatták a középső ösvényről lövész pozícióba, aki már 2015 óta a csapat tagja volt és szintén a nyugati midesek szűk elitjébe tartozott. Azonban ennél jobban el se sülhetett volna a váltás.

Az ezt követő két évben a G2 mindent megnyert európai szinten, négy egymást követő LEC-címet szerzett, 2019-ben a csapat és Caps pedig ismét bejutott a világbajnoki döntőbe. Én személy szerint akkor azt gondoltam, hogy most jó kezekben vannak a szamurájok, mert ott van a kezdőben valaki, aki már átélte, levonta a megfelelő következtetéseket az egy évvel korábbi fiaskóból. Sajnos ez sem volt elég, és a FunPlus Phoenix legalább olyan simán gázolt át rajtuk a fináléban (ahova MSI-győztesként, a tornán is végig domináns teljesítményt nyújtva jutottak el), mint az Invictus a Fnaticon.

Ahogyan egy évvel korábban, ez a vereség sem maradhatott következmények nélkül. Bár játékoscsere nem történt, kiütközött az, hogy Perkz a középső ösvényen érzi igazán jól magát, ezért a 2020-as tavaszi LEC-szezonnak úgy vágtak neki, hogy Caps volt a csapat lövésze. Bár nem teljesített rosszul, és bajnokok is lettek, nyárra már ismét a megszokott felállásban láthattuk őket az Idézők szurdokában. Továbbra is nyertek, de már nem voltak az a domináns erő, mint egy évvel korábban. A Worlds elődöntőjéig így is eljutottak, miután 3-0-val söpörték le a Gen.G-t, de a későbbi bajnok Damwon már nagy falatnak bizonyult számukra. Ekkorra már az elégedetlensége odáig fajult, hogy Perkz Amerikába a Cloud9-hoz távozott, hogy ismét kedvenc szerepkörében játszhasson.

Mélypont

2021-ben a horvát helyére régi csapattársa, Rekkles érkezett, ám a legtöbb szupercsapathoz hasonlóan ez a projekt is csúnyán megbukott. Egyik splitet sem tudták megnyerni, sőt, még a világbajnokságra sem jutottak ki. Ez még a vb-döntőnél is nagyobb arcul csapás volt, amely következtében a svéd lövész egy év után távozott, de megváltak a felső ösvényes Wundertől és a támogató Mikyxtől is (aki azóta visszatért 2023-ra). A sikertelenség annyira megviselte a midest, hogy még a visszavonuláson is elgondolkozott. Tavaly kissé kilábaltak a gödörből, legalábbis tavasszal, bár az MSI-on a jó kezdés után teljesen földbe álltak. A nyarat megint csak jól kezdték, ám esélyesként 3-0-ra kikaptak a Rogue-tól a döntőben, majd teljesen leszerepeltek a Worlds során.

Érdekességek Capsről

Mint az egyik legjobb LoL-játékosról a földkerekségen, természetesen sok izgalmas tény kering róla az interneten.

  • A neve a billentyűzet „Caps Lock” gombjára utal.
  • Egyike azon kevés profi játékosoknak, akik úgy nyertek kompetitív mérkőzést, hogy a csapatuk összes killje az ő nevükhöz fűződik. Ezt a nem mindennapi teljesítményt a 2018-as nyári LEC-n érte el a Schalke 04 ellen, amikor a Fnatic 6 killel is győzni tudott, és mindent a mides jegyezte.
  • A 2018-as dél-koreai világbajnokságra nem vitte magával a mobiltelefonját, hogy ne zavarják meg; így improvizálnia kellett, és egy konyhai sütőt kellett ébresztőórának használnia az ébredéshez.
  • A 2021-es LEC Summer Split során egy rossz szériát követően úgy döntött, hogy teljesen leborotválja a fejét, mivel úgy érezte, valamit változtatnia kell magán, hogy ne veszítsen többet.

  • Három világbajnokság során is a későbbi győztes ejtette ki őt és csapatát.
  • Előszeretettel mondja ki hangosan a hősidézeteket, amikor tilt vagy választ egy champet.
  • 2020. június 12-én érte el az 1000. killjét az LEC-ben a MAD Lions ellen Zoeval. Ezzel ő volt az ötödik, akinek ez sikerült Rekkles, Jankos, Perkz és nukeduck után.
  • 2022. április 3-án érte el az 1500. killjét az LEC-ben a Misfits Gaming ellen Cassiopeiával. Ezzel ő volt a harmadik, akinek ez sikerült Rekkles és Jankos után.
  • Karrierje során átlagosan 21,59 arany előnyben van a 15. percben, az átlagos meccsvégi statja pedig 3,68/2,74/5,96. 0,28 solo killt szerez meccsenként és 237,45 miniont öl meg.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!