League of Legends: Minden, ami a 2023-as LEC-szezon során történt

League of Legends: Minden, ami a 2023-as LEC-szezon során történt

10 csapat küzd meg a megújult LEC-ben, de csak egy lehet a végső győztes. Szerinted melyik szervezet lesz az?

Január 21-én végre valahára elrajtol a 2023-as LEC! Az EMEA-régió első számú bajnoksága teljesen megváltozott a korábbi évekhez képest, amitől a Riot Games és a résztvevők versenyképesebb csapatokat várnak, akik akár a világbajnoki címért is küzdhetnek. Azonban nemcsak a bajnokság változott, hanem a csapatok összetétele is, nincs olyan kezdőötös, ahol legalább egy játékos ne cserélődött volna. Egy teljesen felforgatott bajnokság indul el tehát a Winter Splittel, ami reméljük rengeteg izgalmat, látványos összecsapásokat és kiegyenlített küzdelmet hoz magával. Azt, hogy mi történt az egyes játéknapokon, ebben a cikkben frissen mindig megtaláljátok majd a szezon során, szóval érdemes visszalátogatni.

LEC 2023-as tavaszi szezon harmadik hetének eseményei

LEC 2023-as tavaszi szezon második hetének eseményei

LEC 2023-as tavaszi szezon első hetének eseményei

LEC 2023-as téli szezon rájátszásának eseményei

LEC 2023-as téli szezon csoportkörének eseményei

LEC 2023-as téli szezon harmadik hetének eseményei

LEC 2023-as téli szezon második hetének eseményei

LEC 2023-as téli szezon első hetének eseményei

A menetrendet már decemberben megismerhettük, mostantól minden hét „szuperhétvége" lesz, vagyis három játéknappal számolhatunk. Az alapszakasz három hétig tart minden split során, ahol mind a 10 csapat küzd azért, hogy bejusson a csoportkörbe. Ezt a legjobb nyolc csapat teheti meg, tehát a két leggyengébben teljesítőtől korán elbúcsúzunk az adott szezonban.

Akinek elsőre nem ismerős minden logó – és alapvetően csak az LEC-t, esetleg a világbajnokságot követi – nem véletlen, ugyanis a Misfits Gaming helyét a Team Heretics vette át, míg a Rogue új többségi tulajdonosa a KOI lett, így őket fekete-lilában láthatjuk idén. De hol is láthatjuk? Ezt 2023-ban is a magyar nyelvű közvetítés előtt tehetitek meg, a lolesports.com oldalán és az esport2tv Twitch csatornán is. Egy kis ízelítőt már kaptunk Rekklesékből a Season Kickoff során.

Előszezon

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te melyik csapatnak szurkolsz?