LEC: Ki távozik? Ki érkezik? Átigazolási körkép

Lehet, hogy Rekklesnek lesz még esélye magasba emelni az LEC-trófeát?

Az európai csapatok számára nem volt diadalmenet a 2022-es esztendő. A nemzetközi tornákon kijött az óriási szakadék a koreai és kínai régiók és az LEC között, de bajnokságon belül is azt tapasztalhattuk, hogy az ötösök instabilak, formájuk rettentően hullámzó, nem tudnak folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Jó példa erre a rájátszásba sem jutó MAD Lions (tavasz) és Team Vitality (nyár), de a Fnatic is kishíján lemaradt a top 6-ról nyáron, míg a G2 máig érthetetlenül alulteljesített a döntőben. A „hazai" és nemzetközi kudarcok pedig azt az eredményt hozták, hogy nem lesz csapat, ahol nem történik változás a keretben, mindenki a személycserékkel szeretné jó irányba kormányozni a szervezetét. Emellett ne felejtsük el, 2023-tól a Misfits Gaminget a Team Heretics váltja fel, míg a Rogue KOI néven folytatja egy felvásárlást követően. Nézzük, kiknek az érkezésükről és távozásukról lehetett már hallani a megbízható bennfentestől, LEC Woolootól, a blix.gg stábjától, valamint sok szervezet már bejelentette a keretét. Amennyiben változás történik, frissítjük cikkünket.

G2 Esports

Nagy átalakuláson esik át a rekordbajnok. A LEC nyári szezonjának döntőjében elszenvedett 0-3-as vereség, majd a Worlds csoportkörében elért 1-5-ös mérleg, ezzel a korai búcsú sürgős és jelentős változtatásokért kiáltott. Jankos öt év után távozik a dzsungelből (a Team Hereticshez), ezzel egy veterán, legendás, ám korosodó játékosát veszíti el a klub. Ugyanígy távozik az alsó ösvény párosa, Flakked a Team Heretics akadémiai csapatában folytatja, bluerzor csapattársa lesz, Targamas az EXCELben folytatja. 

Jankos helyét Yike veheti át, aki eddig az LDLC OL-t erősítette. A hírek szerint Elyoya is a célpontok között volt, de a MAD Lions elutasította a kivásárlási ajánlatot, sőt a spanyol dzsungeles maradt az oroszlánoknál.

Flakked helyére pedig az egyik legjobb nyugati lövész, Hans sama érkezhet, aki egy csalódást keltő éven van túl a Team Liquid tagjaként.

Az EXCEL és a G2 kezet rázott, és játékost cserélt a támogató szerepkörben, ugyanis visszaigazolta a hírek szerint Mikyxet, aki legszebb éveit a G2-nál töltötte. Végül mindhárom pletyka beigazolódott, Yike, Hans sama és Mikyx is csatlakozik a szervezethez caPs és BrokenBlade mellé.

Fnatic

Európa egyetlen világbajnoka sem elégedett. A play-off menetelés hirtelen ütközött falba a Rogue elleni elődöntő 2. meccsével az LEC-ben, és a vb is hiába indult jól számukra, ugyanis első helyen jutottak ki a play-inből, majd a csoportkörök első félidejét is 2-1-gyel teljesítették (megverve a T1-et is) a második félidő 0-3-ra sikerült, ezzel Humanoidék kiestek. Úgy tűnik, ezt a bot lane bánhatja, ugyanis Hylissang és Upset is távozik. Előbbi helyét a világbajnokságon beugróként remekül teljesítő Rhuckz veszi át, aki az akadémiai csapatból lép elő, a bolgár támogató pedig a MAD Lionsben folytatja. 

Upsetnek egyelőre nincs új csapata. Itt jön be egy bombameglepetés. Ugyanis nem más váltja, mint a szervezet legendás játékosa, minden idők egyik legjobb nyugati játékosa, Rekkles!

EXCEL

A brit csapat hatodik helyen végzett 2022 mindkét splitjében, ami kiindulásnak jó, de csúcsteljesítménynek semmiképpen. Éppen ezért megújul a csapat és majdnem minden poszton cseréltek. Patrik marad lövész pozícióban, párja a már említett Targamas lesz. A középső ösvényen megválnak nukeducktól és a megszűnő Misfits különösen tehetséges midese, Vetheo érkezett a pótlására.

A három játékos mellé egy dinamikus román duó érkezett. A felső ösvényen Finnt Odoamne váltja, míg Markoon helyére Xerxe ül.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

MAD Lions

Az oroszlánok is változtatnak, Kaiser helyére Hylissang érkezik, de UNF0RGIVEN sem marad (100 Thievesbe, az LCS-be költözött), visszatér a bajnoki cím egyik kulcsszereplője, Carzzy. A cseh lövész tehát korábbi sikerei helyszínén mutatna ismét jó formát és nyerné meg a legrangosabb európai trófeát. Topra pedig a koreai Chasy érkezett az X7 Esportstól.

A létszámfelettivé váló Armut tehát szintén nem élvezheti tovább az Oroszlánok bizalmát. A török veterán Észak-Amerikába vándorolt ki, ahol a Dignitas mezébe bújt.

Astralis

Vizicsacsi számára nem maradt hely a dán szervezetnél, a német Prime League-ben a Berlin International Gamingnél folytatja, helyére az EXCEL által kiebrudalt Finn érkezett a felső ösvényre. Sajnos ezzel beigazolódtak a korábbi hírek, hogy a legjobb magyar LoL-játékos számára a távozás maradt. Dajor, Kobbe és JeongHoon a csapatnál lesz 2023-ban is. A csapat dzsungelese a Karmine Corpból érkező török 113 lesz.

Közben az is biztos, hogy látjuk majd a dánokat 2023-ban, hiába próbálták többen megszerezni az LEC-spotjukat.

Team Vitality

Azzal, hogy nem jutottak be a rájátszásba, csúfos bukásnak tekinthető a projekt. Ezért újjáépítés várt a Team Vitalityre. Carzzy a MAD Lionsba tér vissza, míg Alphari helyét az idén a T1 Challengersben töltő dél-koreai Photon váltja. A támogató szerepkörben a MAD Lionstól érkező Kaiser lesz látható 2023-ban. Társa pedig a Misfits lövésze, Neon lesz.

Emellett a vezetőedző Duke az LFL-csapat Team GO-nál folytatja.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

Team BDS

Miután nyáron utolsóként végeztek, nem meglepő módon a Team BDS is változtatásokra szánta el magát. A svájci szervezet első csapatába visszatért a viszontagságos időszakot megélt Adam. A borzalmas szereplés után a többiek sem érezhették magukat biztonságban, és Agresivoo után xMatty sem a BDS színeiben folytatja, ugyanis előléptetést kap Crownie (Crownshot) is lövész pozícióban. Supportnak a Vitalityvel megbukó görög Labrov kötött szerződést a szervezet.

Mivel az akadémiai csapat nagyon jól szerepelt, az első csapat pedig pocsékul, igyekeznek egy harmonikus ötöst építeni a BDS-nél. A jó összhang miatt Sheo is átveszi Cinkrof helyét a dzsungelben.

Team Heretics

Subicz "bluerzor" Dánielt is foglalkoztató, legfrissebb LEC-csapat is az átigazolás pletykák közepén volt. Sokáig úgy tűnt Xerxe lehet a befutó a dzsungelben, de ő az EXCELben folytatja. Bíztunk benne, hogy ez azt jelenti, hogy bluerzor előtt megnyílik az esély az LEC-szereplés előtt. A reményt táplálta az, hogy a szervezet lövész pozícióban sem változtatott, ugyanis Jackspektra hosszabbított, így volt rá esély, hogy talán egyben tartják az EU Masterst nyerő ötös egy részét. A vezetőedző az Evil Geniusestől távozó Peter Dun lehet. A támogatónak pedig a Misfits supportja, Mersa érkezett, míg a középső ösvényen szóbeli megállapodást kötöttek a Unicorns of Love Sexy Edition koreai játékosával, Rubyval, akinek aztán az aláírása is felkerült a papírra.

Nem marad csapat nélkül Jankos. A lengyel legenda meggyőzte a vezetőséget, az újonc csapat dzsungeleseként harcolhat tovább a legrangosabb európai LoL-bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy Bluerzor marad az ERL-régióban, a Team Heretics Academyvel nyerheti meg újra a spanyol ligát és az EU Masterst.

Történelmi igazolást hajtott végre az újonc. Első japán játékosként a DetonatioN FocusMe toposa, Evi csatlakozott a HRT-hez.

SK Gaming

Szintén egy olyan csapatról beszélünk, mely nem sok sót evett meg 2022-ben. Így náluk is sok változás volt várható. Ráadásul megnövelték a büdzsét, hogy ők is egy szupercsapattal próbálkozzanak. A felső ösvényre így Irrelevant érkezik, hogy stabilitást nyújtson JNX helyett (aki az akadémiai csapatban folytatja), aki nem lesz az LEC-mezőny tagja 2023-ban. Jezu pályafutása is véget ér a német szervezetnél, őt Exakick váltja.

Párja pedig a dán Doss lesz, így Treatz számára is véget ért (átmenetileg biztosan) az LEC-álom. Markoon sem marad csapat nélkül. Az EXCEL egyik legjobbja az SK új dzsungelese lett.

KOI (Rogue)

Egyedül Odoamne távozik a bajnoki csapatból, az ő helyettese a Vitality.Bee toposaSzygenda lett. A többiek maradhatnak. Vajon Szygendával is elhódítják a trófeát?

Lehetséges rosterek 2023-ra:

Csapat TOP JUNGLE MID AD CARRY SUPPORT
Astralis Finn 113 Dajor Kobbe JeongHoon
EXCEL Odoamne Xerxe Vetheo Patrik Targamas
Fnatic Wunder Razork Humanoid Rekkles Rhuckz
G2 Esports BrokenBlade Yike caPs Hans sama Mikyx
MAD Lions Chasy Elyoya Nisqy Carzzy Hylissang
KOI (Rogue) Szygenda Malrang Larssen Comp Trymbi
SK Gaming Irrelevant Markoon Sertuss Exakick Doss
Team BDS Adam Sheo NUCLEARINT Crownie Labrov
Team Heretics Evi Jankos Ruby Jackspektra Mersa
Team Vitality Photon Bo Perkz Neon Kaiser

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked tetszik, ahogyan a kedvenc csapatod rostere alakul?

  • 76 %
  • 24 %