Brendan Fraser elmesélte miért bukta annak idején a Superman szerepet

Brendan Fraser elmesélte miért bukta annak idején a Superman szerepet

Nem volt könnyű akkoriban szuperhősnek állni.

Superman a DC univerzum egyik legkedveltebb karaktere és az elmúlt évtizedekben ezt Hollywood is felismerte, Clark Kent főszereplésével pedig számtalan filmet forgattak már le emiatt. A színészek között is valószínűleg sokan akadtak olyanok, akik szívesen magukra öltötték volna a piros-kék gúnyát, mint ahogyan arról Brendan Fraser is beszámolt. Mostanság egyébként ez a szuperhős háttérbe szorult, hiszen James Gunnék kinevezésével teljes fokú ráncfelvarráson esik át a DCU. Első körben Henry Cavilltől búcsúztak el, aztán kiderült, hogy Gunnék amolyan reboot féleségben gondolkoznak Superman esetében, de erre még várnunk kell.

Az első Superman filmet egyébként 1948 januárjában küldték a mozikba az Egyesült Államokban, és akkor Kirk Alyn repkedhetett a legerősebb emberként a fellegekben, de volt szerencséje még ehhez a szerephez korábban George Reevesnek és Brandon Routhnak is (ő 78-ban indult pentalógiának a negyedik részében tűnt fel) egy-egy film erejéig. Kétség kívül Cavillen kívül az öt részt megélt (1978-tól 2006-ig) Original pentalogy franchise első számú színésze, Christopher Reeve volt a legismertebb Superman.

Brendan Fraser – aki A bálna című filmben kvázi Oscar-díjas alakítást nyújtott – pedig arról mesélt, hogy akár őt is kiválaszthatták volna a szerepre. Több, mint 20 esztendővel ezelőtt ugyanis a Warner J.J Abrams forgatókönyvéből akart egy mozit készíteni Superman: Flyby címmel, és a szereplőválogatásra sok nagy nevet is behívtak.

„Mindenki Superman szerepéért olvasott. Mármint legalább 6-7 színész volt esélyes a szerepre 2002-2003 tájékán. Paul Walker, igen, emlékszem, hogy előttem Paul Walker következett. Ott volt mindenki, aki számított. Oké, mondjuk azt, hogy megkapod a szerepet, és te leszel az Acélember. A sírkövedre is rá fogják vésni... Ezzel is együtt tudsz élni? Mármint, mindenki erről a karakterről fog ismerni téged. Szóval ez egyfajta fausti alku szerintem. Úgy gondolom, hogy legbelül nem szerettem volna, ha csak egy dolog miatt emlékeznek rám, mert mindig is büszke voltam arra, hogy a professzionális karrierem során számos különféle szerepet eljátszottam, és nemcsak egyslágeres előadó voltam.”

Amint azt a történelem már igazolta, végül nem Fraser mellett döntöttek a fejesek, viszont öröm az ürömben számára, hogy magát a filmet sem készítették el.

„Csalódott voltam, hogy ott volt ez a nagyszerű lehetőség, és nem tudtam élni vele. Sok trükközés volt körülötte és a stúdió is rendesen keverte a lapokat. Meg persze valószínűleg a tesztfelvételem sem volt az igazi. De szerintem pont ezért tesztelnek. Egyszerűen látják, ha csak 98%-ban vagy jelen.”

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép forrása: screenrant.com

Kövess Minket!