GTA 6: 50 Cent mindenkit behúzott a csőbe

GTA 6: 50 Cent mindenkit behúzott a csőbe

A népszerű rapper kihasználta a közösség információéhségét.

A videójátékos világ leginkább várt címe a GTA franchise következő része, ami valószínűleg a 6-os sorszámot kapja majd. Azonban hiába az óriási érdeklődés, a Rockstar Games egyszerűen semmit nem akar róla elárulni. A közösség epekedését pedig mások is kihasználják, így tett a rapper 50 Cent is. 

A múlt héten az Instagramon nem egy, hanem két képet is posztolt, amelyek azt sugallták, hogy köze lesz a GTA 6-hoz. Ez Dr Dre 2021-es szerepvállalása után egyáltalán nem lett volna meglepő, bár hozzá kell tenni, a képen a Vice City felirat szerepelt, ami minden bizonnyal a játék helyszíne lesz. Voltak már akkor is olyanok, akik turpisságot sejtettek az egész mögött, és arra tippeltek, hogy a saját termékét akarja promózni Fifty.

Pár napon belül kiderült, hogy a képek egy online áruházból származnak, ahol neon Vice City feliratot lehet venni olcsón, ezt követően a zenész le is szedte a képeket. Ekkor még nem tudhattuk, hogy a leleplezés, esetleg egy titokktartási szerződés állt a háttérben, esetleg ezzel akarta növelni a sejtelmeségget. Nos, mint utóbb kiderült nem is volt köze a videójátékhoz semmilyen formában. Egy Vice City nevű, a Grand Theft Auto-franchise-hoz egyáltalán nem kapcsolódó tévésorozatot promózott vele. A sorozatot a Paramount+, a Lionsgate Entertainment és a Paramount Television Studios 50 Centtel együttműködve készíti el. A rövid történetére is fény derült.

„A Vice City három barátot és egykori katonát követ, akik a 80-as évek közepén visszatérnek szülővárosukba, Miamiba, miután méltatlanul leszerelték őket a hadseregből az Irán-Kontra-botrányban való részvételük miatt. Kegyvesztetté váltak, elfelejtette őket az ország, amit egykoron szolgáltak. Éppen ezért egy rablóbandát alakítanak, amelyben erőszakos és veszélyes utat járnak be az amerikai álmot hajszolva.”

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!