Több tucat bugot javítottak egyetlen kódsorral az Apex Legendsben

Több tucat bugot javítottak egyetlen kódsorral az Apex Legendsben

Olyan volt megtalálni ezt a hibát, mintha tűt kerestek volna a szénakazalban.

Nincs mindig könnyű dolga a fejlesztőknek, ha egy probléma megoldásáról van szó, hiszen bizonyos esetekben egyszerűen az istenért sem tudnak rájönni mi is okozza pontosan a galibát. Ebbe futott bele most a Respawn is, és miután sikerült végre rátalálniuk meg is osztották, hogy egyetlen kódsor volt a felelős számos hibáért az Apex Legendsben.

Először a játékosok a 16. szezon februári startját követően kezdték el jelenteni a hibákat és itt olyan olyan vizuális hibákra kell gondolni, mint például a fel nem robbanó gránátok által okozott sebzés, vagy mikor a fegyverek túl sok hangot adtak ki, pedig csak egyszer lőttek velük.

A hiba felfedezését követően a Respawn Redditen számolt be úgy a dologról, hogy megtalálták végre a tűt a szénakazalban. Az elmondásuk szerint összetett problémáról volt szó, amelyet a részletes jelentések ellenére nehéz volt reprodukálni. A probléma oka állítólag az új Nemesis puska volt, amelyet a 16. szezonnal együtt hoztak be. A fegyver ugyanis rendelkezik egy részecskeeffektussal, amely felmelegedéskor fokozódott, de a fejlesztők úgy döntöttek, hogy amikor a fegyver nincs feltöltve, nincs értelme láthatóvá tenni az effektet, mivel az erőforrást használna annak ellenére, hogy el van rejtve. Éppen ezért történhetett meg, hogy minden játékos, akinek nem volt feltöltve a Nemesis, minden egyes képkockával stop particle parancsot küldött a szervernek, ami galibákat okozott, ha túl sok játékosnál volt ez puska.

„14 kliens egyetlen Nemesis-szel 180fps sebességgel elég volt ahhoz, hogy az FX elkezdjen szétesni.” – magyarázta a Respawn.

A javítás azóta már készen van és frissítették is vele a játékot.

Kövess Minket!