Aranyba ment a Hell is Us, a játék, amihez úgyis kevés lesz a géped

Aranyba ment a Hell is Us, a játék, amihez úgyis kevés lesz a géped

Nem késik többet a Hell is Us, szeptemberben tutira megérkezik, csak aztán nehogy csalódás legyen a vége.

Valahogy elsüllyedt a tömegben a Hell is Us az utóbbi hónapokban és években, pedig elég menő és ígéretes előzeteseket kapott a játék. A sok AAA-játék azon elvonta a fényt a Rogue Factor alkotásáról, aminek kiadásában sajnos a Nacon segédkezik. Hogy miért sajnos, arra még később kitérünk. Ne szaladjunk annyira előre a rossz hírekig, egyelőre foglalkozzunk azzal, aminek lehet örülni. A Hell is Us a héten aranyba ment, vagyis nincs több késés, nincs több csúszás, most már tuti, hogy a játék szeptember 4-én megérkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re is. Ez mindenképp király, mert a pár hete bemutatott és kipróbált demó alapján a morbid, komor, de izgalmas akció-RPG elég jó játéknak ígérkezik, feltéve ha elindul majd a gépeken.

És itt jön a képbe a Nacon-probléma. Persze, oké, az optimalizáltság a fejlesztőktől függ, de akkor is érdemes kiemelni, hogy a Nacon kezelte játékok úgy általában rettentő rosszul futnak és ezt bizony tapasztaltuk a demóban is. A Steamre felkerül gépigényre ránézve nem vágtuk hanyat magunkat, ám a követelmények csak egyik fele. A másik részben, többek között a 4K-s gépigénynél, már RTX 4090 szerepel a megkért videókártyák között és azzal is csak 30 fps-re lesz képes.

De sajnos az alsóbb kategóriákban sem jobb a helyzet. 1080p-s és 1440p-s felbontásnál is szenvedett a játék demója. Mindegy milyen vassal mentél neki, a stabil 60 fps csak álom volt, még DLSS és FSR használata mellett is hajlamos volt a játék 60 fps alá zuhanni. Bízunk benne, hogy a demó után még sokat dolgoztak a fejlesztők és a végső programra nem nyomja majd rá bélyegét a technikai háttér. Reméljük, hogy jól fut majd a játék és akkor az év egyik legjobb meglepetése is lehet majd a Hell is Us. 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Az AMD sem akar lemaradni az Nvidiától az árversenyben

Ha teljesítményben nem is tudják megközelíteni az Nvidia csúcskártyáit, akkor majd az árakat illetően igyekszik felzárkózni az AMD. A drágább memóriát továbbra is nagy fejtörést okoznak a PC-seknek, és most már egyre több téren.

Gaming - Heves esőzés zúdul ingyen a nyakukba Steamen február közepén!

Február közepén egy jó adag eső zúdul majd ránk, de nem kell félni – legalábbis remélhetőleg –, mert ez nem egy meteorológiai előrejelzés, hanem egy nagyszerű ajánlatot szeretnénk nektek bemutatni. Itt az idő, hogy kiderítsd, ki az Origami Gyilkos, és közben a legnehezebb döntés nem a játékban vár rád, hanem az, hogy sikerül-e időben beállnod a sorba.

Közvetítések