10 éve még Majort nyertek, most be kell zárjanak

10 éve még Majort nyertek, most be kell zárjanak

Egyszerűen nem volt helyük már a világ HEETjei és Falconsai mellett a francia e-sport palettán.

A francia LDLC szervezet története, miután a CS:GO megjelenése óta foglalkoztattak nemzeti csapatokat a játékban, hivatalosan is véget ér. Az LDLC ugyanis bejelentette, hogy júliusban lejár az Olympique Lyonnais futball klubbal a partneri megállapodásuk, amely évek óta életben tartotta őket és így kivonulnak az e-sport piacról.

A francia szervezet ezzel az idei évben küszködő vagy bezáró e-sport csapatok hosszú sorához csatlakozik. Az LDLC pedig egykoron a CS:GO világ tetején állt. Annak idején olyan játékosok játszottak itt, mint apEX, Maniac, shox, kioShiMa, NBK vagy Happy. 2014-ben még Majort is nyertek a DreamHack Winter 2014-en Jönköpingben. Akkor úgy tűnt, hogy meghatározó szereplői lehetnek a játéknak még éveken át.

Azonban a korai csúcsokat nem még több siker, hanem egy nagyon hosszan elnyúló leáldozás követte: 2015-től kezdve kimaradtak a francia forgatásokból, a legjobb játékosok rendre a Titansben (később a G2-ban) vagy az EnVyUsban (később a Vitalityben) kötöttek ki. Így az LDLC inkább afféle tehetséggondozó állomássá vált a francia Counter-Strike számára, ez a szerep pedig nem sok sikerrel vagy pénzzel járt. 2018-ban még volt egy kisebb fellángolásuk, a HLTV rangsorán a 12. helyig másztak vissza. De mára az OL minden pénze ellenére sem volt helyük már a világ HEETjei és Falconsai mellett a palettán.

Borítókép: LDLC, HLTV

Kövess Minket!



Gamer szótár