Kiváló színésznőt választottak ki Jade szerepére a Mortal Kombat 2-ben

Kiváló színésznőt választottak ki Jade szerepére a Mortal Kombat 2-ben

Simon McQuoid, az első rész rendezője is visszatér, hogy életre keltse a videójáték-adaptáció folytatását.

Először a CW The 100 című sorozatában végzett munkájával hívta fel magára a figyelmet, de a Sabrina hátborzongató kalandjaiban is remek alakítást nyújtott. Emellett Willow hangját is ő adta a Disney Bagolyvár című sorozatában. A filmek terén Tom Holland és Mark Wahlberg oldalán tűnt fel a Sony Uncharted című filmjében. Most pedig kiderült, hogy a 27 éves színésznő játszhatja el Jadet a New Line Cinema égisze alatt készülő Mortal Kombat mozifilm második részében. A világjárvány idején a mozikban és az HBO Maxon is bemutatott első film a mai napig a streamingszolgáltató egyik legnagyobb sikerének számít, nem véletlen tehát, hogy berendelték a folytatást.

A második részben alighanem az első részben megismert csapat kalandja folytatódik majd, amikor is a Földi Birodalmat ismét veszély fenyegeti. Külvilág császára ugyanis addig nem nyugszik, amíg meg nem kaparintja magának a bolygót. Eddig annyit lehetett csak tudni a projektről, hogy a rendező, Simon McQuoid biztosan visszatér, illetve Johnny Caget minden bizonnyal Karl Urban személyesítheti majd meg.

Gabrielle pedig azt Jade-et formálhatja meg, akit először a Mortal Kombat II-ben tűnt fel, mint Kitana hercegnő barátja és testőre. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne változtathatnák meg az eredettörténetét a filmben, így ez egyelőre még nincs kőbe vésve, mint ahogyan az sem, hogy vajon Kitana is feltűnik-e a következő részben. Várhatóan az első film néhány szereplője, például Lewis Tan (Cole Young) Jessica McNamee (Sonya Blade) és Josh Lawson (Kano) és Ludi Lin (Liu Kang) is visszatér valamilyen formában a következő felvonásra.

Kövess Minket!



Gamer szótár