Egyelőre a rövidtávú tervek szerint a gyógyászatban akarják használni, de onnan már csak egy lépés a VR.
Elon Musk 2016-ban alapította a Neuralink vállalatot. Annak az egyetlen feladat az volt, hogy hozzon létre egy kommunikációs csatornát az emberi agy és a számítógép között. A kikötés az volt, hogy a csatorna legyen direkt kapcsolat. Azaz nincs billentyűzet, nincs hangvezérlés, nincs semmi a gép és az ember között. A szenzoroknak érzékelniük az agy által küldött elektromos jeleket és azt úgy kell átalakítani, hogy azt a számítógép fel tudja fogni.
Az utóbbi pár évben a technológia nagyot lépett előre. A prototípusokat összerakták és az állatkísérleteket meg is kezdték. Az eredmények viszont felemásak. Ugyan a kapcsolatot sikerült létrehozni, a kommunikáció az agy és a gép között létrejött, viszont a tesztalanyok között a halálozási ráta igencsak magas. Ez volt az ok egyébként, ami miatt az FDA (Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal) eddig nem engedélyezte a kísérletek kiterjesztését. Musk csapata eddig nem tesztelhetett embereken. Eddig!
Neuralink, Elon Musk’s brain chip company just received FDA approval pic.twitter.com/5JK2C2fDrT
— Dexerto (@Dexerto) May 25, 2023
Lehet, hogy a zöld utat már megkapták, de a cég képviselői egyelőre nem jelentették be az önkéntesek toborzását:
“Ugyan a Neuralink megszerezte a szüksége FDA engedélyeket, azonban a vállalat egyelőre nem kezdi meg az emberi kísérleteket. Ez nagyszerű hír a cég számára, mert ez az első lépés azon az úton, aminek a végén a technológiánk nagyon sok embernek segíthet majd.”
Ha minden úgy halad, ahogy Elon Musk tervezi, akkor pár éven belül a technológia segítségével betegek ezrei kaphatják vissza mozgás szabadságát. Innen pedig már csak egy lépés a VR és a játékok irányítása anélkül, hogy egeret vagy billentyűzetet használnánk.