Úgy néz ki, hogy a The Witcher megkapja az ötödik évadot is

Úgy néz ki, hogy a The Witcher megkapja az ötödik évadot is

A mostanin kívül biztos még legalább két szezon, de az már nem Cavill lesz.

Amikor az egész elindult és a sorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Netflix nagyon gyorsan bejelentette, hogy 7 évad készül Sapkowski regényeiből. Persze ez a bejelentés veszélybe került, amikor a második évad vegyes értékeléseket kapott és a Blood Origins akkorát bukott, hogy arról még Jaskier is csak félve énekelt. A pánikhangulatot csak megerősítette, hogy Henry Cavill, kreatív ellentétek miatt, a harmadik felvonás után leteszi a kardot.

Ezért persze sokan egyből elkezdtek arról beszélni, hogy a sorozat véget érhet. Ebben pedig az sem segített, hogy bejelentették, hogy a szerepet Liam Hemsworth veszi át. Viszont most úgy tűnik, hogy legalább az ötödik évad már tuti. Legalábbis Sophie Holland a sorozat egyik producere a következőket nyilatkozta:

“Nemsokára kezdődnek a negyedik évad forgatásai, ahol már Liam Hemsworth lesz a főszerepben, aztán jön egy rövid szünet és már forog is az ötödik.”

Hogy ez most jó  vagy rossz hír azt mindenki döntse el maga. De az utolsó Cavill szezon nemsokára megjelenik a Netflix repertoárjában. Június 29-ig felkerülnek az első epizódok, majd utána a záró három rész július 27-én lesz elérhető.

Kövess Minket!



Gamer szótár