Párizs Major: 11 napot kellett várni rá, de befutottak a bajnoki matricák

Párizs Major: 11 napot kellett várni rá, de befutottak a bajnoki matricák

Antwerpen után egyébként elég volt erre a feladatra két nap is a Valve-nak. De még Rio után is csak hármat kellett aludni, hogy kiadják a matricákat.

A Valve nem szeret sietni, ez nem újdonság senkinek. De ezúttal még egy olyan egyszerű dologgal is 11 napon át váratták a közösséget, mint a BLAST.tv Párizs Major bajnoki matricái. Viszont ami sokat késik, az szerencsére nem múlik el teljesen, úgyhogy hajnalban végre befutottak a Vitality győzelmét megörökítő stickerek ZywOo, apEX, dupreeh, Magisk és Spinx aláírásaival, négyféle stílusban.

A Vitality pályát sem veszítve nyerte meg a hazai Majorüket, miután a döntőben a torna legnagyobb meglepetésének számító GamerLegiont is 2-0-ra verték meg. Ezt ünnepelve mostantól aranyszínű bajnoki matricákat tartalmazó kapszulát is vehettek a játékban 0,95 eurócentes áron – a befolyt összeg fele a játékosok zsebébe kerül ezúttal is. Bár örülünk, hogy végre befutottak ezek a stickerek, nem maradéktalan a boldogságunk, hiszen a szokásos leárazásról megfeledkezett a Valve. Vagyis a többi Major kapszula továbbra is csak teljes áron vásárolható meg.

Matrica galéria

Borítókép: HLTV/brcho

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár