Új otthonra talált flashie és a CLG Red volt csapata

Új otthonra talált flashie és a CLG Red volt csapata

Az egyik legismertebb és legjobb női CS:GO csapatot szerezte meg magának az észak-amerikai org.

A FlyQuest színeiben folytatja tovább a CLG RED volt csapata – jelentette be tegnap éjjel a szervezet. Az észak-amerikai org 2017-ben jött létre és azóta főleg a League of Legends csapatuk miatt váltak ismertté, de többek között jelen vannak Rocket League-ben és Apex Legendsben is. Ez az első alkalom, hogy Counter-Strike-kal próbálkoznak, ami a régiós trendekkel ugyan szembemegy, de továbbra is remek diverzifikációs lehetőség, főleg az LCS és az NACL állapotát nézve. Ráadásul egy női csapatról beszélünk és még azok között is egy olyan kaliberűről, mint GooseBreederék ötöse, vagyis minden adott ahhoz, hogy az első pillanattól kezdve sikeresek legyenek.

A CLG Red április elején építette le a CS:GO divízióját a szervezet felvásárlását követően. Mondanunk sem kell, emiatt igen nehéz helyzetbe került a felállás. Nem elég, hogy új orgot kellett keressenek a csapatnak, de addig valahogyan az USA-ban kellett tartsák a két külföldi játékosukat, Kaodayt és BiBiAhn-t, vagyis minél hamarabb kellett egy megoldás. Egy ponton az is felmerült, hogy külön folytathatják a játékosok, amennyiben egyénileg kapnak lehetőséget egy másik szervezettől. Viszont amíg arra vártak, hogy eldőljön a sorsuk, nem tétlenkedtek: az ESL Impact 3. szezonjának online részében úgy érték el a továbbjutást a ma induló dallasi LAN-ra, hogy egyetlen pályát veszítettek el közben. Az immáron FlyQuest RED néven játszó csapat tehát remek formában van a történtek ellenére is és igen veszélyes ellenfélnek ígérkezik majd az ESL Impact 3. szezonjának fináléjában.

A FlyQuest RED felállása

Mounira GooseBreeder⁠ Dobie
Vivienne BiBiAhn⁠” Quach
Kelsie uhKelsie⁠” Click
Coline Kaoday⁠ Le Floc'h
Marissa madss⁠” Dasta

Viktor flashie⁠” Tamás Bea (edző)

Borítókép: FlyQuest

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések