Pinokkió lecsap a gonoszra, megjelenési dátumot kapott a Lies of P

Pinokkió lecsap a gonoszra, megjelenési dátumot kapott a Lies of P

A From Software mellett igazán maradandót csak nagyon kevés fejlesztő tudott letenni az asztalra a soulslike műfaján belül. A Neowiz fejlesztőcsapata az eddig bemutatott videók alapján odakerülhet erre a listára, ugyanis a Pinokkió történetéből inspirálódó Lies of P elképesztően látványosnak, játékmenetében ismerősnek, de mégis egyedinek tűnik. A zsáner rajongói a demót már kipróbálhatják, de ha a teljes élményre vártok, akkor 2023. szeptember 19-ét véssétek fel a naptárba, ugyanis a kiadó szerint ekkor érkezhet meg PC-re és konzolokra az akció-RPG.

A Summer Game Fest 2023-as gálájában egy kedvcsináló trailerrel készültek a potenciális vásárlóknak, amelyben szerepelt a pre-order kollekció tartalma. Ha előrendelitek a Lies of P Digital Deluxe Editiont, akkor gazdagabbak lesztek egy rakat kozmetikai tartalommal (ruha, kabát, szemüveg, kalap), valamint 72 órával hamarabb vághattok bele a kalandba. PC-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és 5-re is egyaránt beszerezhetitek a videójátékot. Érdemes már most elővenni a naptárat, mert az őszi megjelenések (Lords of the Fallen, Alan Wake 2, Marvel's Spider-Man 2, Alone in the Dark) a gamerek összes szabadidejét elveszik majd.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések