Megjelenési dátumot kapott az Alan Wake 2, egy kis csavarral

Megjelenési dátumot kapott az Alan Wake 2, egy kis csavarral

A főszereplőről is lerántották a leplet, illetve kiderült, hogy lesz-e dobozos kiadása az Alan Wake 2-nek.

Alan Wake visszatért, hogy egy újfajta horrorsztorit írjon. Az író története 13 év után folytatódhat, Matthew Porretta által kikotyogott megjelenési dátum igaznak bizonyult, a tegnapi PlayStation Showcase során a Sony bejelentette, hogy a Remedy alkotása október 17-én érkezik.

Egy bejelentő trailert is kaptunk, amiben sok apróbb-nagyobb részletet is megfigyelhetünk. Visszatérünk Bright Fallsba, ahol az Alan Wake 2 kettős narratívát ad a játékosoknak, amelyet tetszőleges sorrendben játszhatnak végig. Mindkét történet függ a másiktól, mindegyik előreviszi és előrevetíti a másik cselekményét. Az egyik történet visszahozza a címszereplő írót, míg a másik egy teljesen új karakterre fog koncentrálni.

Az író még mindig abban a rémálomban reked, amelyben az első játék véget ért, és a különleges írását próbálja felhasználni a meneküléshez. A másik oldalról Saga Anderson FBI ügynököt látjuk, aki egy gyilkosságsorozatot vizsgál, ami a városban történik. Ahogy Saga és társa a gyilkosságok után nyomoznak, egy olyan történet lapjait kezdik megtalálni, amelyet maga Alan Wake írt, és amely látszólag pontosan az általuk vizsgált gyilkosságok történetét meséli el, és amelynek ők a főszereplői. A fejlesztő Remedy Entertainment szerint a játék egyik célja, hogy bárki játszhasson vele, akár végigvitte Alan Wake első részét, akár nem. Arról, hogy ez hogyan működhet, vagy hogy mire számíthatnak még a játékosok, amikor a játék októberben megjelenik, a Remedy szerint a következő hónapokban többet fognak megosztani. Az viszont már most kiderült, hogy jelenleg nem tervezik az Alan Wake 2 lemezes kiadását még konzolokra sem. A Remedy és az Epic Games szerint a kizárólag digitális kiadás lehetővé tette számukra, hogy alacsonyan tartsák az árat: Az Alan Wake 2 konzolokon 60 euró lesz, szemben a nagy költségvetésű játékoknál megszokott új 70 euróval, PC-n pedig még kevesebb: 50 euró.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések