IT-hős vagy kiberbalek?
A 21. század technológiai fejlődésének lenyomatai meghatározzák szinte az egész világ működését. Mesterséges intelligencia, megújuló energia, virtuális valóság és olyan PC-k, konzolok és mobil eszközök, amelyek egyaránt használhatóak munkára, valamint a szabadidő eltöltésére. Utóbbi területen mindenképpen ki kell emelni azokat a programokat, amelyekkel nagyjából 3-3,5 milliárd ember játszik. A videójátékok azonban nemcsak a felhőtlen szórakozásról szólnak, hanem az illegális csalásokról, az adatok eltulajdonításáról és a figyelmetlen gamerek könyörtelen kihasználásáról. Ebben a témakörben beszélgetett a Hackfelmetszők – Veled is megtörténhet legújabb adásában Gécsek-Tóth Enikő Csizmazia-Darab István kiberbiztonsági szakértővel és Dienes Valentinnel, az Esport1.hu szerkesztőjével.
A podcastben többek között szóba kerültek azok a veszélyforrások, amelyek ragadozóként leselkednek a gyanútlan áldozatokra. Kitértek a vendégek arra, hogy az egyes platformokon milyen lehetőségei vannak azoknak a személyeknek és/vagy csoportoknak, akik kifejezetten valamilyen bűncselekmény elkövetésére készülnek. A felelősök témaköre mellett szintén nem lehetett szó nélkül elmenni. Maga a játékos a hibás? Esetleg a szoftverek fejlesztői hagynak biztonsági réseket a késztermékben? Mennyire szólhat bele a szülő abba, hogy a gyermeke hogyan viselkedik az online térben? Az ESET Magyarország és az Esport1 is kiemelten foglalkozik azzal, hogy a videójátékozás egy biztonságos környezetben valósuljon meg mindenki számára. A prevenció fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni a gamingben sem, ugyanis megfelelő lépések segítségével szinte a minimálisra csökkenthető a kockázat.
A szakértők segítségével alaposan körüljárt problémákra tökéletes megoldások nem léteznek, de mindig lehet és kell is tenni azért, hogy a csalók számára ne legyél könnyen behálózható, potenciális áldozat!