Katasztrofálisan teljesít Amerikában a Flash: A Villám

Katasztrofálisan teljesít Amerikában a Flash: A Villám

A múlthéten moziba került filmek közül egyik nagyobb bukta mint a másik jelen állás szerint.

Az Ezra Miller főszereplésével készült Flash: A Villám és a Pixar Elemi című filmje is elég gyengén teljesített az amerikai mozikban. Előbbi 55,1 millió dolláros bevételével az egyik leggyengébb képregényfilmes fősodorbeli nyitány lett, így olyan alkotásokkal versenyez egy ligában, mint a 2019-es Shazam! (53,5 millió) vagy a 2011-es Zöld Lámpás (53,2 millió).

De ez talán annyira nem is meglepő, figyelembevéve a filmmel kapcsolatos kritikákat és a megjelenés előtti botrányokat a főszereplő körül. A szakértők egyébként valahol 70-85 millió közé saccolták a nyitányt, ettől azonban látványosan elmaradt a film. Így egyre kevesebb esélyt látnak arra, hogy képes lesz-e egyáltalán visszatermelni a kb. 300 milliós összköltségét a DC és a Warner.  

A Pixar legújabb filmje pedig 29,5 millió dollárnál állt meg, ami gyengébb, mint a 2020-ban a pandémia elején debütáló Előre (39,1 millió)! A Pixar történetében egyetlen film volt, ami ennél is gyengébben szerepelt a mozikban az első hétvégén: a legelső, 1995-ös Toy Story (29,1 millió). A Lightyear tavaly nyári bukása után (még az is hozott 50,6 milliót az első héten) ez aligha örömteli hír a készítőknek. Bár a szakértők a Flash-sel szemben itt még látnak reményt arra, hogy a következő hetekben jobban fog teljesíteni a film. Amennyiben a nyári szünetre vonuló kisiskolások érdeklődnek majd iránta, úgy még bőven tovább nőhet a bevétel.

Kövess Minket!



Gamer szótár