Gamereknek célzott toborzókampányba kezdett az orosz zsoldossereg

Gamereknek célzott toborzókampányba kezdett az orosz zsoldossereg

Gamer fiatalokat keresnek meg a közösségi médiában az ajánlatukkal.

Ritkán foglalkozunk az orosz-ukrán háborúval és amikor igen, akkor is csak azért, mert egy videójátékot, vagy éppen Oroszországból és Ukrajnából származó e-sportolókat érint. Most is valami hasonlóról van szó, bár kétségkívül ez eddig a legfurcsább fejlemény, amiről nekünk is be kellett számoljunk.

Történt ugyanis, hogy a Wagner csoport, ami egy hírhedt orosz zsoldossereg, elindította a napokban a legújabb toborzókampányát Oroszországban. Ezen belül pedig külön kitértek a gamerekre is, mint potenciális célközönség.

Az amerikai Institute for the Study of War egy orosz ellenzéki lapra, a Vjorsztkára hivatkozva írja azt, hogy a Wagner csoport az orosz közösségi médiában üzeneteket küld 21-35 év közötti fiataloknak, akik „gaming alapokkal” rendelkeznek. A Wagner a jelentkezőket drónspecialistaként szeretné használni a háborúban. Ráadásul mindezt úgy, hogy korábbi katonai tapasztalattal sem kell rendelkezniük a pozíció betöltéséhez. Az ukrán hírszerzés szerint erre a kampányra a csoport háborús veszteségei miatt van szükség.

A kampány részeként állítólag felkészült kiképzőket, egészség- és életbiztosítást, modern felszerelést, továbbá a fizetésre vonatkozó garanciákat ígér a Wagner a jelentkezőknek.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Ennyiért már senki nem vesz RAM-ot, ezért kipukkadhat a lufi?

A DDR5 árak végre észbe kaptak, majd rájöttek, hogy nem kriptovaluták, és elkezdtek visszatérni a földre, még ha egyelőre csak ejtőernyővel is. Úgy tűnik, a kiskereskedők is feleszméltek, hogy tarthatatlan ez az állapot, ha a gamereknek választania kell a RAM-ok és a havi lakbér között.

Közvetítések