Cserél a MOUZ: JDC a kispadra került!

Cserél a MOUZ: JDC a kispadra került!

Az NXT után a főcsapat átalakítása is megkezdődött a MOUZnál.

Hetek óta dübörög az elmúlt évek legérdekesebb átigazolási időszaka és a korai pletykák után a MOUZ sem ússza meg cserék nélkül ezt a nyarat. A hétvégi NXT-s variálások után most a főcsapathoz nyúlt hozzá a menedzsment, ennek pedig JDC lett az első áldozata.

A német-portugál játékost még tavaly tavasszal léptették elő NBK helyére, azóta számtalan sikert ért el a hamburgi szervezetnél. Azonban siuhy várható visszatérésével a kanyarban már nem tartanak igényt a szolgálataira, ezért most a kispadra került.

JDC kispadra kerülése érdekes hír, mert sokan arra számítottak, hogy a GamerLegiontől érkező siuhy dexter helyét veszi át, hogy a potenciális csapaton belüli összhang miatt az ausztrál lesz az egyetlen távozó. Viszont most inkább úgy tűnik, hogy még egy további játékosra szüksége lesz a MOUZnak, hacsak nem akarnak mezei támogató riflert faragni dexterből. Amire egyébként megvan az esély, de tudva, hogy milyen nehéz tapasztalt irányítót találni manapság tier 1-2-ben, meglepő fejlemény lenne.

Abban az esetben, ha dexter sem marad a kezdőben, a legvalószínűbb forgatókönyv az NXT-s Jimpphat előléptetése lenne. Bár ez a csapaton belüli szerepek változását is magával vonná, a 16 éves finn tehetsége megkérdőjelezhetetlen: az elmúlt hat hónapban 1,22-es átlagos HLTV ratinget hozott össze riflerként.

Ezeket olvastad már?

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár