Végre egy játék, ami nem csúszik, hanem hamarabb érkezik a vártnál

Végre egy játék, ami nem csúszik, hanem hamarabb érkezik a vártnál

Nem sűrűn fordul elő, hogy valami hamarabb érkezik a tervezettnél.

A Baldur's Gate 3 megjelenési dátuma PC-n közel egy hónappal előrébb került, PlayStation 5-ön pedig egy héttel későbbre tolódott. Az, hogy előrébb kerüljön egy program, mint a tervezetett megjelenési dátum, igen ritka, legutóbb a Dead Island 2 csinált ilyet, de az a cím előtte hosszú éveket csúszott, szóval sokat nem dicsekedhetnek annak fejlesztésével.

A fejlesztő és kiadó Larian Studios egy csütörtöki frissítésben közölte, hogy a játékot "a platformkészség sorrendjében" tervezi kiadni. Míg korábban a PC-s és a PS5-ös verzió megjelenését egyaránt augusztus 31-re tervezték, előbbi most augusztus 3-án, utóbbi pedig szeptember 6-án érkezik. Nehéz nem látni az összefüggést a Starfielddel, amely miatt a Fallout: London is késik, és amely várhatóan minden riválist elsöpör az útból. Ezt a sejtést erősíti a fejlesztők azon kijelentése, hogy „így egy olyan időpontban fog megjelenni, amikor több időd lesz játszani vele.”

Ezeket olvastad már?

Ugyan a PlayStation-verzió pont a Bethesda RPG-jével együtt érkezik, de az űreposz nem jelenik meg a Sony konzolján, így ott sok vizet nem zavar majd. Ráadásul így jut idejük, hogy teljesen kész legyen a játék, olyan minőségben, ahogyan azt elvárják.

„A Baldur's Gate 3 a 60 képkocka/másodperc sebességet tűzte ki célul, és közel vagyunk ahhoz, hogy ezt elérjük PlayStation 5-ön, de még egy kicsit több időre van szükségünk. Nem akarunk kompromisszumot kötni a minőség terén, és úgy érezzük, hogy kár lenne 30fps-re visszavágni, vagy más kompromisszumokat kötni, hogy elérjünk egy tetszőleges dátumot. Megértjük, hogy az emberek csalódottak lehetnek emiatt, de elég közel vagyunk ahhoz, hogy új magasságokat érjünk el az RPG-k terén a rendszeren, hogy a rövid késleltetés előnyei felülmúlják a PS5-ös megjelenés siettetésének és a downscale-nek a hátrányait. A teljes Mac-verzió szintén egy későbbi időpontban fog megjelenni, és amint megvan a cél tájékoztatni fogunk benneteket” – közölte a Larian.

A játék méreteiről sok mindent elárul, hogy állításuk szerint a Baldur's Gate 3 több filmes párbeszédet tartalmaz, mint a Gyűrűk Ura mindhárom regénye együttvéve, és 174 órányi mozgóképet, ami több mint kétszer olyan hosszú, mint a Trónok harca összes évada együttvéve. Ez összesen 2 millió szót, többezer karaktert, 600 képességet és cselekvést, valamint 12 classt foglal magába.

„Mindez a tartalom azt szolgálja, hogy óriási mennyiségű választási lehetőség és következmény legyen, biztosítva, hogy mindenki kalandja egyedi legyen. Ráadásul ezt a tartalmat nem csak egyjátékos módban, hanem online multiplayerben vagy helyi kooperatív játékban, osztott képernyővel is élvezhetitek majd” – tették hozzá.

Azoknak sem kell aggódni, akiket már teljes mértékben a Starfield köt le. Amennyiben kijátszották magukat azzal a játékkal, utána lesz lehetőségük a Baldur's Gate III-mal is játszani, ugyanis készül hozzá az Xboxos port, csak a fejlesztés során nehézségbe ütközött a stúdió.

„Optimisták vagyunk a Baldur's Gate 3-mal kapcsolatban az Xbox Series X-en, de ahhoz, hogy bejelentsük és kiadjuk a játékot Xboxon, biztosítanunk kell, hogy a játék kompromisszumok nélkül működjön a teljes Xbox X|S ökoszisztémában, többjátékos módban és osztott képernyős változatban. Már eddig is rengeteg erőfeszítést tettünk annak érdekében, hogy ez működjön, és ezt továbbra is így fogjuk tenni. A PS5-ös verzióhoz hasonlóan akkor adjuk ki, amikor készen áll.”

Kövess Minket!



Gamer szótár