8k-val hódíthat az új PlayStation

8k-val hódíthat az új PlayStation

Mit gondoltok, érdemes már a 8K gamingben gondolkodnia a Sonynak?

Jó ideje hallani már pletykákat egy új PlayStationről, ami bár még nem a PS6 lesz, de a PS5 egy feltuningolt verziója, nevezzük PS5 Pronak. Az előző generációban 3 évnek kellett eltelnie, mire a PS4 nagytestvért kapott és bár a PS5-nek sem kell már erre sokat várnia, a 3 év ezúttal picit több lesz. A Sony jelenlegi konzolja 2020-ban látott napvilágot, a PS5 Proról szóló legfrissebb pletykák szerint pedig, az új gép 2024-ben érkezhet és egészen fantasztikus lesz.

A legfrissebb pletykák szerint az új PS a Project Trinity kódnévre hallgat, az egyes stúdiók pedig még idén ősszel, 2023. novemberében megkaphatják az első deveknek szánt verziót. A PS5 Pro (bár még nem biztos, hogy ez lesz a hivatalos neve) fejlesztett ray tracing támogatással érkezhet, stabilabb teljesítménnyel 4K felbontásban és egy új performance móddal, ami már 8K-s felbontást engedélyez majd, persze jó kérdés, hogy vajon mennyi fps mellett?

Ezeket olvastad már?

Az új konzol megjelenési dátuma még nem ismert, erős tippek szerint 2024. novemberében érkezhet majd. Egyelőre annyit tehetünk, hogy megvárjuk a hivatalos bejelentést. Állítólag lesz még egy PlayStation Showcase idén, könnyen lehet, hogy akár már bemutatják majd az új gépet.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Egy kisvárosnyi embert tehet utcára a Meta

Mark Zuckerberg cége nem csak több ezer főt érintő leépítésre készül állítólag, de majdnem ennyi álláshirdetés eltávolítására is, úgyhogy az emberek gyors visszapótlása sincs terítéken.

Közvetítések