S1mple kevés, ZywOo túl sok volt a MOUZnak Kölnben

S1mple kevés, ZywOo túl sok volt a MOUZnak Kölnben

A remek start után ma egy rendkívül kemény falba ütközött a MOUZ az IEM Kölnön.

A play-in nem okozott különösebb fejfájást a MOUZnak, hála torzsi remek játékának múlthét szerdán. Az IEM Köln csoportkörében viszont már nem a mongolok és nem is a nindzsák, hanem olyan nagyágyúk várták a mezőny legfiatalabb (átlagosan 19,4 éves!) csapatát, mint a megújult NAVI vagy a váratlanul egyet cserélő Vitality. S1mple-ék ellen kisebb-nagyobb küzdelemmel még összejött a győzelem szombat éjjel, így a felső ági döntőben találták magukat az egerek. De ma délután ZywOo-ék kifogtak rajtuk, ezért az alsó ágon folytatódik torzsiék harca a rájátszásért.

A NAVI ellen egyértelműen frozen és xertioN voltak a csapat motorjai, de Jimpphatnek és torzsinak is megvoltak a maguk pillanatai mindkét pályán. Míg Ancientön szuperált a csapat, a második pályán nehezen találtak magukra és csak a frozen–xertioN duó tudta kihúzni őket a legnagyobb csávából, amikor úgy tűnt, hogy a NAVI megnyerheti a félidőt a T-oldalon. A magyar AWP-s gyakran lehetetlen helyzetekbe került Overpass A-lerakóján védőként – már az is jó volt, ha ilyenkor legalább egyet be tudott szúrni. A játék második felében szintén nehezen indult be a MOUZ. De a végén csak sikerült megtalálni a nyerő receptet, ami több sikeres A-támadást, majd egy, az elvárásokhoz képest egészen gyors 2-0-ás szériagyőzelmet hozott magával.

S1mple-t és kompániáját tehát sikerült az alsó ágra űzniük a kölni csoportkör elején. Azonban ezzel kapcsolatban Aleksib tett ma egy megjegyzést, ami sokat levon torzsiék sikeréből. A finn irányító ugyanis a demo visszanézése után úgy látja, hogy bárki ellen veszítettek volna, ha úgy játszanak, mint azt a MOUZ ellen tették. Majd úgy folytatta, hogy „egyértelműen egy rossz nap volt... hihetetlenül buta dolgokat csináltunk csapatként”.

Ezeket olvastad már?

A győzelem után a MOUZ oldaláról xertioN adott egy rövid interjút a közvetítésen, ebből pedig gyorsan kiderült, hogy minek köszönhette a remek formáját az izraeli játékos. Elmondása szerint „volt egy remek beszélgetésem siuhyval, aki segített előrelendülni és megérteni, hogy mit csinálok rosszul”. Akármiről is beszélgethettek, egyértelműen aktiválta xertioNt a szerveren a végkifejlete. Amire azért is szükség volt, mert egyáltalán nem túloz, amikor azt mondja az IEM Köln előző szakaszában nyújtott teljesítményéről, hogy „az a kettő a legrosszabb meccseim között volt”.

A NAVI elleni meccs után siuhyval is készült egy interjú, ami a HLTV hasábjain jelent meg. A MOUZ újdonsült irányítója ebben több dolgot is érintett a csapattársaitól kezdve a teljesítményükig. A csapat kémiájáról például úgy gondolja, hogy „azonnal, már az első napon arra a szintre került, mint amilyen régen is volt”. Torzsi eddigi teljesítményéről azt mondta, hogy „nem az volt a legfontosabb, hogy torzsin dolgozzunk vagy ilyesmi, mert tudtam, hogy mire képes”. Szerinte sokkal inkább arról volt szó, hogy igyekezett mindenki mást rendberakni, a magyar AWP-s pedig kényelmesen érzi magát a rendszerben és megtalálja a helyét a többiek között. Az eddigi eredményekről viszont igyekezett visszafogottan nyilatkozni, mert bár örül annak, hogy az első versenyük ennyire jól megy, tudja, hogy gyorsan megváltozhatnak a dolgok.

Ez a visszafogottság a lengyel IGL-től egyáltalán nem álszerénység volt. Mert ilyen előzményekkel biztosan voltak, akik bíztak egy Vitality elleni győzelemben is. De azért lehetett számítani arra, hogy a világ egyik legjobb csapata, a friss Major győztes ötös kemény dió lesz még nekik. Egyrészt tűzerőben konzisztensen magasabb színvonalat képvisel a Vitality, hála ZywOo-nak és az izraeli duónak. Másrészt apEX csapata jóval érettebb felállás minden értelemben, vagyis nehéz őket megvezetni, kiborítani az egyensúlyból, hiába cseréltek játékost a nyári szünetben.

A ma délutáni találkozójukon pedig pontosan ezeket a kvalitásokat láthattuk. A MOUZ által választott Inferno egy 3:12-es T-oldal miatt úszott el, ahol frozen és torzsi néhány villanásán túl nem sok bíztató jelet láttunk a csapattól. A Vitality ellepte a pályát, proaktívak voltak a védelemben, valamint igen keveset hibáztak és ezeket is képesek voltak gyorsan javítani. Mirage-on pedig ugyanez folytatódott annyi különbséggel, hogy itt a T- helyett a CT-oldalon nem találták a köröket siuhy-ék. Frozenen kívül mindenkinek gondot okozott a fragelés ebben a félidőben. A másodikban pedig hiába ébredezett xertioN, Jimpphat és torzsi is, egyszerűen már túl késő volt. De nyilván az sem segített ezen a pályán, hogy ZywOo egy kritikus pillanatban lehozott, már-már lehetetlen clutch-csal vette el az egyik utolsó reális esélyt a MOUZtól.

A MOUZ tehát az alsó ágon folytatja a menetelését az IEM Köln B-csoportjában, ahol holnap 12:30-tól az Astralis ellen az életbenmaradás lesz a tét. A dánok igen jónak tűntek ma, a NIP-et úgy küldték haza, hogy két pályán 6-6 kört veszítettek csak. Szóval egyáltalán nem lesz könnyű menet ez a találkozó sem torzsiéknak, mert device bomba formában játszik.

Ami a további kölni eredményeket illeti, a MOUZ legyőzésével a Vitality ma bejutott a rájátszásba, ahol a Heroic és az ENCE már biztos résztvevők. Ma még a G2 vagy a FaZe csatlakozik majd hozzájuk. A holnapi program pedig az lesz Kölnben, hogy a megmaradt csapatok között eldőljön, hogy ki viheti el az utolsó kiadó helyeket. A B-csoportban versenyben lehet még az OG/NAVI győztese is. Az A-csoportban a fnatic, a GL, a Monte és a Cloud9 játszanak még az alsó ágon.

Tehát nincs megállás az IEM Köln magyar közvetítésén! Az alábbi rangadókkal megyünk tovább:

16:00 - G2 vs FaZe (továbbjutási rangadó)
19:30 - Cloud9 vs Monte (kiesési rangadó)

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár