Ismét letaszítanák a Battlefieldet és a Call of Dutyt a trónról

Ismét letaszítanák a Battlefieldet és a Call of Dutyt a trónról

Kapunk egy szóló kampányt is, de a hangsúly a nagyszabású multiplayer küzdelmeken lesz.

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint visszatér a klasszikus FPS-korszak egyik jeles képviselője, a Delta Force. Azonban, ha sokan nem emlékeznek rá, nem csoda, az első játék 1998-ban jelent meg PC-re, és a világot azért nem váltotta meg. A 2000-es években még aktív volt a széria, de 2009 óta viszonylagos csönd volt körülötte. A játék alapvetően az azonos nevű amerikai elit katonai egység köré épült, az ő bevetéseiket eleveníti fel a kampány is. Most azonban feltámad hamvaiból, egy teljes reboot érkezik, amely látszólag a Call of Duty és a Battlefield trónjára tör.

A bejelentéssel együtt megérkezett a Delta Force: Hawk Ops rövid, harminc másodperces trailere is, amelyben bepillantást nyerhetünk TiMi Studio Group által fejlesztett játékba. A stúdió a Tencent leányvállalata és olyan címekért felel, mint a COD Mobile, a Pokémon Unite és az Arena of Valor. Persze sok minden nem derül ki egy ilyen rövid trailerből, de akinek felkeltette az érdeklődését, az ne aggódjon holnap a 2023-as Gamescom nyitóestjén, az Opening Night Live-on részletesebben is bemutatják, vélhetően egy hosszabb játékmenet előzetes formájában.

Na, de mégis mit derült ki ebből a rövid klipből? Az egyjátékos kampány témája az 1993-as mogadishui csata, vagyis az a szomáliai katonai művelet, amelyből a 2001-es Black Hawk Down (A Sólyom végveszélyben) című film is született. Azonban az elsődleges hangsúly nem ezen, hanem a többjátékos módon lesz, amely látszólag nagyszabású PvP-csatákat nyújt majd. Földön, vízen, levegőben, mindenhol zajlik majd a harc  egy óriási, nagy nyílt terekkel rendelkező mapon. Bár, ahogy említettük, az 1990-es években zajló küldetésen alapszik, azért látszik, hogy a jobb és változatosabb játékélmény jegyében modernizáltak néhány dolgon: például az íjakból kilőtt felderítő nyilak vagy a csuklóra szerelt eszköz – ami a 15. másodpercnél látható – nem épp olyan felszerelés, amivel operáltak az akkori katonák. Ezeken kívül is előfordulnak olyan fegyverek, járművek vagy szerkezetek, amik szintén nem felelnek meg annak a kornak, ám lehetséges, hogy ez azért van, mert a Delta Force is több idősíkon mozog majd. Az sem véletlen, hogy pont a CoD-ot és a Battlefieldet hoztuk fel a Delta Force kapcsán. Az előzetesben több olyan pillanat van, ami akár a Battlefield 2042 is lehetne, és olyan hangokat is felfedezhetünk – például egy Desert Eagle tüzelése –, amelyek egyenesen a Call of Dutyból vannak átvéve. Az látható tisztán, hogy mik a céljaik, kérdés, hogy mivel tudnak majd előállni, hogy kiemelkedjenek a tömegből, mert egy újabb tucat-FPS nem biztos, hogy sikeres lesz.

Kövess Minket!



Gamer szótár