Kiderült, mikor érkezik a Call of Duty Modern Warfare 3 bétája

Kiderült, mikor érkezik a Call of Duty Modern Warfare 3 bétája

Bár az Actvision már megmutatta az új MW3-at, vannak még részletek, amiket nem árult el, ilyenkor érkeznek a szivárogtatások.

Felpörögtek az események a Call of Duty Modern Warfare 3 kapcsán, hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumot (november 10.), kaptunk egy gameplay előzetest és még a játék fő gonosztevője, Makarov is bemutatkozott. Ám ez még nem minden, pár részlet még hiányzik, ilyen például a béták időpontja, ugyanis a rajongók már tűkön ülnek, hogy mikor próbálhatják ki. Pletykák és belsős információk már eddig is rendelkezésre álltak, de most egy konkrétabb bizonyíték került elő: A brit GAME kiskereskedőtől származó, online kiszivárgott kép szerint a Modern Warfare 3 béta október 6-án indul.

Ezt a dokumentumot állítólag a GAME egyik alkalmazottja mutatta meg a Ralexxanderr nevű felhasználónak. Hozzátette, nem tudja, hogy ezek már hivatalos információk-e, illetve még változhatnak természetesen a jövőben. Egyébként ez az információ egybevág a korábban ismerttel, mi is arról számoltunk be nektek, hogy az első béta hétvége 2023. október 6. - 2023. október 10. között indul PlayStation 4 és PlayStation 5 konzolokon, a második BETA-hétvége pedig 2023. október 12. - 2023. október 16. között kezdődik a többi platformon.

Ezeket olvastad már?

A fontosabb dátumok ugyanis az alábbiak a játékkal kapcsolatban:

  • Első béta hétvége (PS4/PS5) - 2023. október 6. - 2023. október 10.
  • Második béta hétvége  (PS4/PS5/Xbox One/Xbox Series X|S/PC) - 2023. október 12. - 2023. október 16.
  • Kampány korai hozzáférés (PS4/PS5/Xbox One/Xbox Series X|S/PC) - 2023. november 2.
  • Teljes kiadás (PS4/PS5/Xbox One/Xbox Series X|S/PC) - 2023. november 10.
  • Az 1. szezon indulása / Új Warzone-térkép - 2023. december 5.

A teszt részletei még nem ismertek, de a korábbi tapasztalatok alapján a Modern Warfare 3 valószínűleg korlátozott szinteket és 3-4 multiplayer pályát tartalmaz majd.


Az új Call of Duty: Modern Warfare 3-ra már most is lecsaphatsz a Konzolvilágban!

Kövess Minket!



Gamer szótár