A játék legfrissebb kiegészítője 3 új vezetőt vonultat fel, akik megbolygathatják az eddigi erőviszonyokat.
A Total War: Warhammer 3. része legutóbb a Káosz törpökkel kapott egy nagyobb frissítőt, most viszont nem egy új frakciót, hanem 3 új vezetőt kapunk:
- Kislevet a szláv mitológiából „Baba Jagaként” ismert boszorkány, azaz Osztankija terelgeti egy természetközelibb (és vadabb) útra.
- Tzeentch légióit fogja vezetni a The Changeling (Alakváltó) névre hallgató, akár szélhámosnak is nevezhető teremtmény.
- Grand Cathay soraiban pedig egy, a rokonai által inkább adminisztrátornak tekintett hadvezér, Yuan Bo mutatja meg, mitől döglik a Káosz serege.
A három vezetőnek azonban a sztori kampánymódban nem a medveisten miatt kell portálokat nyitniuk, hanem új kampánycél vezérli őket. Természetesen ez új mechanikákat, egységeket és kihívásokat is jelent, bármelyik frakciót is válasszuk. Lássuk is őket kicsit közelebbről!
A nagy zsugás
Kezdjük is a talán legizgalmasabbnak tűnő karakterrel: Tzeentch bajnoka, a Changeling egy mesteri cselszövő: nem csak az általa legyőzött hősök alakját, és ezáltal képességeit tudja felvenni a csatamezőn, hanem kultuszának mechanikája is meglehetősen félelmetessé teszi. Nem tudunk ugyan saját városokat alapítani, ám minden egyes elfoglalt városra szimbiótaként, vagy parazitaként rátelepedhetünk, és titokban fejlesztgethetjük a saját infrastruktúránkat. Lehetőségünk van persze felfedni is a titkos gittegyletünket, ilyenkor pedig megidézhetünk egy óriási sereget vagy lerombolhatjuk ellenfelünk városát.
Emellett persze a végső tervünkre is koncentrálnunk kell, melyhez több színtéren is bele kell köpni ellenfeleink levesébe. A világ különböző részein meghatározott küldetéseket kell végrehajtanunk, melyeket a játék scheme-nek nevez, és finom jutalmakat is biztosítanak; ha pedig sikerül egy hadszíntéren a feladatok legalább felét teljesítenünk, akkor egy epic csatával végleg lezárhatjuk ezt a részt. Ha összeállt a kirakós, és minden területen összecsuktuk ellenfeleinket, ideje végrehajtani az 5-éves tervet, azaz lezavarni a végső csatát. Ügynökeink mindeközben szakadatlanul fáradoznak majd a városokba szivárgáson, a kampánytérképen pedig lehetőségünk lesz különböző csínytevéseket végrehajtani, így például területeket cserélhetünk meg ellenfeleink között, háborút szíthatunk (vagy békét köttethetünk), felkeléseket indíthatunk, és egyéb huncutságokkal törhetünk borsot mit sem sejtő ellenfeleink orra alá.
Nincs persze utolsó perces dráma új egységek nélkül: egy repülő bestia, a Cockatrice erősíti kezdő seregünket, illetve egy random varázslatokkal operáló hőst is kapunk, a főfogás azonban a Mutalith Vortex Beast, mellyel bizony senki sem szeretne összefutni a Birodalom egyik városában sem (de máshol sem).
Ne packázz az anyatermészettel!
Öreg boszorkány, nem vén boszorkány, tartja a mondás, és bizony ez Osztankija esetében több mint igaz: Kislev eddig csak mendemondának hitt, félelmetes védelmezője csatába száll, hiszen a Káosz erői ártani akarnak a természetnek (ki gondolta volna). A civilizált városoktól távol, északon kezdődik a vén csoroszlya története (bár ezért a megnevezésért lehet kiátkoz), erejét pedig legfőképpen a természetből nyeri: pókokkal, a fák között ólálkodó bestiákkal (The Things in the Woods), ravasz íjászokkal és egy, a Witcher világában a Leshenre hasonlító, agancsos teremtménnyel (Incarnate Elemental of Beasts) vehetjük fel a harcot a Káosz végtelennek tűnő seregeivel.
Varázsigék és bűbájok nélkül azonban nem boszi a boszi: a csaták előtt varázslatokkal tudjuk megerősíteni egységeinket, ezeket a ráolvasásokat pedig különböző trófeák begyűjtésével és kombinálásával tudjuk kifejleszteni. A kampány során célunk öt, igen tápos varázslat megszerzése, melyeket egy új elemből, a Soul Essence-ből (lélekesszencia) tudunk kinyerni. Ezt a nyersanyagot csatákkal és egyéb fejlesztésekkel tudjuk begyűjteni, így nem tétlenkedhetünk, ha végre akarjuk hajtani a végső varázslatot.
Elég az adminisztrációból!
A harmadik új vezér Grand Cathay-t képviseli: Yuan Bo, aki kollégáihoz hasonlóan szintén fel tud venni sárkány alakot; egészen pontosan ő a Jádesárkány. Nem mellesleg Yuan Bo a Wu Xing iránytű őrzője: ezt a szerkezetet a Mágia szelének irányítására hozták létre, és már az alapjátékban is használták a frakció tagjai. Yuan Bo kampányában azonban fel kell oldanunk az iránytűn négy köztes állapotot, melyekhez építenünk kell egy-egy Astromantic Relay-t; természetesen ezek a helyszínek nem feltétlenül barátságos környezetben helyezkednek el, és nem fogunk jó barátságot ápolni a gyíkemberekkel sem.
Két új erőforrással is gazdálkodnunk kell majd: a Kő és az Acél olyan nyersanyagok, melyek sosem fogynak el, csupán átalakulnak egyikből a másikba, a felszabaduló energia pedig pont kapóra jön majd seregeink vagy városaink fejlesztéséhez. Nyertes csatáinkkal gyorsíthatunk is az oda-vissza alakítási folyamatokon, így érdemes lesz tempósan felkeresni ellenfeleinket. Apropó csata: a gyalogság ellen egy félelmetes új egységet, a Jáde és Jet oroszlánt kapjuk, Onyx hollóembereink pedig folyamatosan zaklathatják támadásaikkal az ellent, ám ha még ez sem lenne elég, akkor a különböző bónuszokat biztosító Zhangu harci dob is rendelkezésünkre áll majd.
Talán Yuan Bo hozza be a legkevesebb újítást a játékba, ám akik szeretnek stabil háttérországot és gazdaságot kialakítani, majd módszeresen bedarálni ellenfeleiket, azok megtalálhatják vele számításaikat.
Kell-e mindez nekünk?
A verdikt meglehetősen ellentmondásos a Shadows of Change DLC esetében: 3 új vezér, 3 új kampány és mechanika, ami ugyan nem feltétlenül ér fel egy vadonatúj frakcióval, de azért nem rossz. Jól is mutatna ez a kiegészítő a többi mellett, ha nem kerülne fele annyiba (25 Euró), mint az alapjáték. Tesz vajon ez a DLC annyit a játékhoz, hogy teljes áron érdemes legyen megvenni? Ezt mindenki döntse el maga.
Ti megveszitek a DLC-t? Szerintetek megéri ennyi pénzért az árát?