NBA 2K24 teszt - Egy tragikus baleset árnyékában

NBA 2K24 teszt - Egy tragikus baleset árnyékában

Ismét feldobták virtuálisan a labdát a világ legerősebb kosárlabda-bajnokságában, az NBA-ben.

Nincs könnyű helyzetben az, aki folyamatosan követi az elmúlt években azt, hogyan fejleszti a 2K Games az egyik legjövedelmezőbb franchise-át, az NBA 2K-sorozatot. Mivel a néha csak nüansznyi változtatások elvesznek a küzdelem hevében, ezért érdemes elővenni a nagyítót, ha szeretnéd megtalálni a különbséget az idei kiadás és a tavalyi verzió között. Ez nem jelenti azt, hogy ugyanazt adnák ki egy címke lecserélése után, azonban egyre inkább formálódik a gondolat a fejekben, hogy ezt már láttam valahol. Az NBA 2K24 a 2020-ban tragikus helikopterbalesetben elhunyt Kobe Bryant-nek állít emléket, aki a 2000-s évek harmadik legjobb kosarasa volt (bocs Kobe, LeBron James és Tim Duncan megelőz téged), egy olyan legenda, aki Michael Jordan nyomdokaiba tudott lépni ugyanazon a poszton, ahol a G.O.A.T. is pattogtatta a labdát.

Ezeket olvastad már?

A legnagyobb változtatások, amik szó szerint kiszúrják a gamer szemét

A momentum átélését ezúttal a Black Mambához kapcsolták, akinek (majdnem) legemlékezetesebb mérkőzésein lehet a bőrébe bújni. A Los Angeles Lakers valaha volt egyik legjobbjának páratlan karrierjét, számos bajnoki cím és MVP-trófea színesíti, de az ő nevéhez fűzhető a 2006. január 22-én elért 81 pontos teljesítmény, amit csak Wilt Chamberlain tudott felülmúlni még 1962-ben a megdönthetetlennek tartott "100-asával". Bryant karrierjének fontosabb állomásai mellett beköszöntött a 2K24-be a LeBron-korszak, a valaha volt legtöbb pontot szerző NBA-játékos 2010-es The Decisionje utáni szezonokba lehet belekóstolnia azoknak, akik valami különleges élményre várnak.

Mindemellett meg kell említeni a MyTeam-játékmódból kikerült aukciós házat, ami alaposan átszabja a csapatépítési módszereket. Mostantól közvetlenül a 2K-től lehet egyesével megvásárolni a kártyákat, ami egy elég furcsa megoldás. A licitálgatás lényege pont az volt, hogy a szemfülesebbek egy-egy remekül időzített vásárlással jelentős lendületre tehettek szert, miközben a bálnák ugyanúgy elkölthötték a világ összes pénzét, ha ehhez volt kedvük. Az új rendszerben szettekből lehet válogatni, amelyek maxolásával egy-egy tényleg különleges lap kerül a gyűjteménybe. A játékmenetet sem kell félteni, mivel itt van a ProPlay-technológia (valós meccsek alapján készültek a szimulációk, így még élethűbbek a cselek, dobások és zsákolások), amit kizárólag az újgenerációs konzolok használói élvezhetnek. A PC-sek nem kaptak ismét semmilyen next gen. fejlesztést, záporoznak is a negatív értékelések Steamen.

Minden más csordogál tovább a medrében, kivéve az a fránya történet

Bizony, a 2K úgy döntött, hogy teljesen lecsupaszítja a MyCareert, ahol mindenki a saját maga által generált feltörekvő tehetséget irányítja. Rögtön az NBA-be csöppen bele a gyanútlan játékos, nincs előzménysztori, nincs Draft Combine, Summer League, sőt valahogyan lemaradt maga a Draft is. Elég fapadosnak érződik így MP karrierjét egyengetni, ami pontosan ugyanolyan, mint tavaly. A Cityben megtalálható az összes reklámfelület, amit csak értékesíteni tudtak, emellett lehet grindolni az értékes pontokat, amit utána el lehet költeni fejlesztésekre. Rengeteg, de tényleg rengeteg mérkőzést kell megvívni ahhoz, hogy a MyPlayer elérjen olyan magasságokba, ahol már megállja a helyét akár csak a közepesnél kicsit jobb ellenfelekkel szemben is. Ez a folyamatos hajszolása a fizetőeszközöknek a MyTeamben is jelen van, ahol újra szezonok várják az online környezet élvezőit. Season Passzel felgyorsítható a szintlépés, azonban ezért újabb súlyos ezer forintokat kell tálcán nyújtani a kiadónak.

Még mindig ez a legjobb a piacon, ezzel nem lehet vitatkozni

Alaposan kihasználja monopolhelyzetét az NBA-s közegben a 2K, ezért is engedhetik meg maguknak azt, hogy valójában csak pont annyit adnak oda a vásáróiknak, ami a szükséges minimum. A mérkőzések továbbra is fantasztikusak, ezen a területen sosem érte igazán kritika a fejlesztőket. A csarnokok atmoszférája magával ragad azonnal, ahogy feldobják a labdát, az animációk részletgazdagok, bugokkal alig-alig találkozni, a zene ütős, minden a helyén van, de ennyi és nem több. Még mindig az a legnagyobb "rákfenéje" a kiadónak, hogy a lefújás után máris elveszik a 2K24-ből a lélek. Onnantól jön a marketinghadjárat, ami arra buzdít, hogy költs, költs és költs. Ha ezt félreteszed, akkor egy remek élmény vár rád (kizárólag újgenerációs konzolon, ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni), ha ezt nem tudod megszokni, akkor a 24-es változat sem lesz a kedvenced.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - A szomorú szamurájon múlhat, hogy túléli-e 2025-öt a Ubisoft

A Ubisoft az egyik legikonikusabb stúdió a videójátékos világban, és korábbi címeik révén hatalmas rajongótáborra tettek szert, azonban az elmúlt néhány esztendő – különösen 2024 – roppant gyengére sikeredett, és egyesek szerint már nem ugyanaz a cég, mint korábban.