VIDEÓN, ahogy a rendőrök a rablók helyett a Pokémonokat kergetik

VIDEÓN, ahogy a rendőrök a rablók helyett a Pokémonokat kergetik

Ez igen! Így kell 5 perc alatt kirugatni magadat!

Emlékeztek még arra a sztorira, amikor két amerikai rendőr azért veszítette el az állását és azért került bíróság elé, mert munkájuk ellátása helyett inkább Pokémonokat kergettek a Pokémon GO-ban? Nem, nem vicc, ez tényleg megtörtént, még 2017-ben. A vád szerint a két rendőr figyelmen kívül hagyta munkáját, nem reagáltak arra a felhívásra, miszerint közelükben rablás zajlik, inkább Pokémonokra vadásztak. Mindezt rögzítette az autójuk, hangjukat és a fedélzeti kamera az útjukat is megörökítette. A két férfi aztán azzal védekezett, hogy ezzel súlyosan megsértették a magánélethez való jogukat, de a bíróság ezt elutasította.

Természetesen mindketten elveszítették állásukat. Ennek már 6 éve, a tárgyalásukon is levetített videófelvételt azonban csak most hozták nyilvánosságra. Ezen egyrészt azt látjuk és halljuk, hogy a két férfi tényleg Pokémonok nyomában jár, holott diszpécserük éppen egy rablást jelent be. Másrészt a két rendőr több szabálysértést is elkövet, szabálytalanul fordulnak meg egy egyirányú utcában, túl nagy sebességgel közlekednek, figyelmen kívül hagyják a közlekedési táblákat.

Hát... GG, ügyesek voltak!

Borítókép: governing.com

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - SSD krízis a Steamen: a legtöbb játékosnak alig van szabad helye

A legfrissebb Steames hardverfelmérés szerint a PC-s gamerek jelentős része kevesebb, mint 100 GB szabad SSD-tárhellyel rendelkezik, és a helyzet csak romlik. Egyre több játék jelenik meg, egyre nagyobb a helyigényük, és egyre keményebb döntés, hogy felszabadítsuk-e a helyet vagy sem.

Közvetítések