Szétmémeli az új PS5 Slim konzolokat az internet népe, némileg jogosan

Szétmémeli az új PS5 Slim konzolokat az internet népe, némileg jogosan

A Sony végre bemutatta az új PlayStation 5 dizájnjait, amit az internet népe se perc alatt betalált.

Nagyrészt azért 'szidják őket', mert ugyanúgy vagy még rosszabbul néznek ki, mint az eredetiek. A hónapok óta tartó pletykák után a Sony két új PlayStation 5 modellről, egy hagyományos és egy csak digitális változatról rántotte le a leplet.

Ezeket olvastad már?

Ezeknek a konzoloknak – amelyek a jelenlegi készlet elfogyása után az új standard modellek lesznek – a fő értékesítési szempontja a könnyebb és vékonyabb kialakítás. Emellett 1 TB-os tárhellyel is rendelkeznek, ami az eredeti 825 GB-os tárhellyel szemben némi – vagy inkább mondhatni elhanyagolható – növekedést jelent. Bár minimális javulás megfigyelhető, a PS5 újratervezésére adott reakciók összességében elég vegyesek vagy negatívak. A Slim verziók pedig remek táptalajt jelentenek a mémereknek.

A bemutató óta a rajongók jó néhány vicces reakcióval is előálltak már adtak rá. A legtöbben persze arra a tényre világítottak rá a humorral, hogy az új konzolok nagyjából pontosan úgy néznek ki, mint a jelenlegi PlayStation 5.

A Sony védelmében azért annyit megemlítenénk, hogy a korábbi PlayStation középgenerációs hardverrevíziók általában – ahogy most is látható – nem sokban különböztek az eredetitől. Aki teljes megújulásra számított, annak csalódnia kellett. Mégis, a vékonyabb kialakítás miatt a standard kiadás lemezmeghajtója még hangsúlyosabb, mint az eredetié.

Mások rámutattak, hogy a bejelentés egy olyan időszakban érkezett, amikor a PlayStation 5 exkluzív játékok jövőjét homály fedi. Az ebben a hónapban megjelenő Marvel's Spider-Man 2-n és a Square Enix jövő évi Final Fantasy VII Rebirthjén kívül nem igazán tudjuk, hogy a Sony mit tartogat a közösség számára. Ráadásul a legtöbb PlayStation-játék ebben a generációban vagy cross-gen kiadvány, vagy PC-re is portolták őket. Egyesek azzal viccelődtek, hogy PS5-nek már majdnem annyi féle verziója van konzolokból, mint amennyi exkluzív címe.

Kövess Minket!



Gamer szótár