Hivatalos: Jövőre jön az első kínai Major

Hivatalos: Jövőre jön az első kínai Major

Ez lesz az első Counter-Strike Major Ázsiában, mióta a Valve pénzeli az eseményeket.

Már jó régóta tudjuk, hogy lesz egy Major Ázsiában, de egészen tegnapig kellett várnunk rá, hogy ez hivatalos megerősítést kapjon. Először még tavaly pletykáltak arról, hogy a BLAST után a Perfect World is kap egy versenyt a Valve-tól, csak aztán a CS2 megjelenése ezt a tervet keresztülhúzta. Ám a bellevue-i csapat nem felejtette el a legfontosabb kínai partnerét teljesen, így már a nyáron hallani lehetett olyan híreket, hogy a PGL-lel közösen 2024-ben jöhet valami Kínában.

De most már hivatalos: 2024 végén a kínai Sanghajban játszhat majd a Counter-Strike világ krémje! Azt egyelőre árulta el a szervező, hogy ez hogyan fog kinézni vagy mikor is lesz pontosan. Csupán egy sejtelmes utalást tettek arra, hogy lehet, mégsem a PGL-lel közösen, hanem önállóan szervezik az eseményt. Viszont mi egyelőre erre nem fogadnánk, mert a Valve két kedvenc cége szinte mindig együtt dolgozik, ha Kínában kell csinálni valamit.

Mindenesetre is, a korábbi pletykák, valamint a Valve 2025-től érvényes tervei alapján belőhető, hogy mikor tartják majd a Sanghaj Majort. Ha minden igaz, akkor az RMR-ekre október 26. és november 13. között kerülhet sor, míg a Majorre december 1-15-ig. Ez azt jelentené, hogy a Koppenhága Major és eközött 9 hónap fog eltelni, vagyis annyi, mint a párizsi és a koppenhágai között.

Kövess Minket!



Gamer szótár