Kiderült, hogy mennyiért ruházhatunk be rá és, hogy mikor érkeznek meg hazánkba az első darabok belőle.
A Sonynak alaposan sikerült 'megviccelnie' a rajongótáborát, hiszen egyre többen várták már az új PlayStationnel kapcsolatos híreket és bejelentéseket, erre a cég előrukkolt egy hibrid masinával. A PlayStation Portal éppen ezért nem feltétlenül az, mint amire elsőre gondolnánk, mivel a működéséhez egy PS5-re is szükség van.
Ezeket olvastad már?
Ha összekötjük a két terméket, akkor természetesen egy televízió nélkül, immáron kézikonzolként használható a Portal, és emiatt elég népesre duzzadt azon tábor, akik szerint nem sok értelme van ennek az eszköznek. Persze ettől még sokan gondolkodnak úgy, hogy tennének vele egy próbát és simán megéri nekik beruházni a Portálra.
A jó hír az, hogy ezt már itthon is meg lehet tenni, ugyanis a Konzolvilágnál már előrendelhető a PlayStation Portal. Magyarországon 2024. január 12-től válik elérhetővé a Sony legújabb platformja, méghozzá 89.990 forintos árcédulával.
Az Egyesült Államokban már november 15-étől megvásárolható a termék, amelyet úgy érdemes elképzelni, mint egy DualSense kontroller, aminek a két fogója közé egy 20 centiméteres kijelző került. A beépített hardvereknek köszönhetően képes megbírkózni a 1080p-s felbontás mellett a 60 fps-sel is. Nem hiányozhat róla a Wi-Fi, rendelkezik a készülék 3,5-es jack csatlakozóval, azonban csak PS5-tel használható, így tehát PS VR 2-vel nem kompatibilis.
Nishino Hideaki, a Sony egyik alelnöke elmondta, hogy a PS Portállal egy specifikus közönség nagyon specifikus igényeit szeretnék kielégíteni. Ráadásul a profit helyett most inkább az volt a céljuk, hogy megnöveljék azt az időt, amit a PS5 előtt töltenek el a játékosok. Úgy gondolja, hogyha bárhol játszani tudnak az emberek, akkor egy részük biztosan többet is fog játszani.