Egy egész hétvégére elfoglalja a fővárost az Országos Gaming Expo!
A Duna magyarországi szakaszának körülbelül negyede Pest vármegye területén található, így az Ipollyal, Galgával és Tápióval együtt azt mondhatjuk, hogy jelentős vízrajzzal rendelkezik. Emellett változatos domborzata hegységtől, dombságon át a síkságig terjed, ezért az éghajlata is hasonlóan sokszínű. Az ország legnagyobb népességű területéről van szó, még ha a vármegyeszékhelyét, Budapestet nem is vesszük figyelembe.
A mai Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet időszámításunk szerint 89 körül alapítottak a Duna nyugati partján ahol a mai Óbuda található. Lakossága ekkor még csak 20 000 fő volt, és ez nőtte ki magát a mai közel 1.8 milliós fővárossá. A városnak rengeteg turisztikai látványossága van, már a méretéből fakadóan is, melyek közül egyik leghíresebb a XI. kerületben, a Gellért-hegy tetején található fellegvár melyet 1854-ben építettek.
Viszont 2023-ban még mindig sok látványossággal vár titeket a főváros, hiszen november 25-26 között a budapesti Millenáris ad majd helyet az Országos Gaming Exponak. A vármegye domborzatának változatosságát az OGEX23-as budapesti programterv is követi majd. Részt vehettek kerekasztal beszélgetésen, ahol megtudhatjátok, hogy mi történik veletek, ha játszottok és miért jó, ha odafigyeltek rá. Lehetőségetek lesz Wizard of Wor, Mario, valamint ezekhez hasonló 20-30 évvel ezelőtti játékok kipróbálására a Retro Gaming asztalainál. Xbox, Playstation, PC, minden jöhet, játszatok, versenyezzetek, küzdjetek meg egymással. Ha viszont nem az online térben akarjátok ki próbálni magatokat, akkor kihívhatjátok barátaitokat és más résztvevőket egy összecsapásra a társasjáték zónában.
Esetleg a száguldás és az abroncsszag őrjít meg? Pattanjatok kormány mögé, és hódítsátok meg a szimulátorok aszfaltjait. Viszont megéri nyitott szemmel járni az esemény területén, hiszen fantasztikus jelmezekbe bújt costplayerekkel fotózkodhattok a fotófalnál. Film, képregény, játék, minden életre kel. Itt dől el, kié lesz a bajnoki cím, ugyanis élőben követhetitek majd a Rocket League döntőjét, melyre hónapok óta kvalifikálják magukat a versenyzők országszerte. A belépés ingyenes, regisztrálj most!