Elkaszálták a következő The Last of Us játékot

Elkaszálták a következő The Last of Us játékot

Már egy jó ideje fogalmunk sem volt arról, hogy hol tartanak a munkálatok – egészen eddig.

Egy hónappal ezelőtt még pislákolt a fény annak az alagútnak a végén, amely a multiplayer The Last of Us játékhoz vezetett volna. Pedig nagyon sokáig nem kaptunk jó híreket a fejlesztésről. A májusi PlayStation Showcase-ről ezt a címet lefelejtette a Sony, majd a fejlesztők azt mondták, hogy több időre van szükségük, és közben belevágtak egy másik játékba is. Aztán a Sony Interactive Entertainmentnél történt változások miatt arról kezdtek fecsegni a bennfentesek, hogy lehet el sem készül a multiplayer The Last of Us.

November elején a játék rendezője, Vinit Agarwal igyekezett megnyugtatni a játékosokat azzal, hogy igen, ő még mindig dolgozik a projekten. Ennél többet azonban nem mondott ő sem, így fogalmunk sem volt arról, hogy hol tartanak a munkálatok. Egészen eddig, ugyanis tegnap este hivatalosan is megerősítette a Naughty Dog, hogy elkaszálták a The Last of Us Online-t.

Ezeket olvastad már?

A stúdió a következőképp indokolta a döntést a nyilatkozatában:

„Amikor teljes erővel megkezdtük volna a készítését, nyilvánvalóvá vált, hogy az ambícióink túl nagyok voltak. Ahhoz, hogy kiadjuk és támogassuk a The Last of Us Online-t, a stúdiónk minden erőforrását mögé kellett volna tenni a megjelenés utáni években is, ez pedig erősen hatott volna a singleplayer játékaink fejlesztésére. Tehát két út állt előttünk: vagy kizárólag live service játékstúdióvá válunk, vagy olyan singleplayer, történetorientált játékokra fókuszálunk, amelyek a Naughty Dogot mindig is meghatározták.”

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések