Úgy tűnik Mark Zuckerberg már a világvégére készül

Úgy tűnik Mark Zuckerberg már a világvégére készül

Rajta kívül még kb. 50 embernek lesz helye a komplexumban.

Az utóbbi pár évtizedben a világon, de főleg amerikában egyre népszerűbb a Prepper-mozgalom. A szó egy olyan embert jellemez, aki készül valamire, ebben a specifikus esetben, a világvégére. Van aki sokáig elálló élelmiszert halmoz fel, valaki üzemanyagot és szerszámokat, de olyan is akad, aki egy egész bunkert is épít vagy építtet. A hírek szerint pedig Mark Zuckerberg nem is olyan régen belépett ebbe a ‘klubba’.

A Meta vezére Hawaii szigetén vett magának egy 1400 hektáros területet, ami nagyjából 100 millió dollárba fájt. De ezzel a költekezés még nem ért véget, hiszen Zuckerberg egy 467 négyzetméteres föld alatti komplexumot is tervez. Ebben minden meglesz, ami a túléléshez kell. Megtermeli a saját élelmét, van független energia forrása és védelmet nyújt még egy atomháború során is. A jelentések szerint az építményben 30 hálószoba, ugyanannyi fürdőszoba kapott helyet, illetve a felszínen a fákra épített kunyhókban is meg lehet pihenni. Mindez pedig még 170 milliót csap a költségvetéshez, szóval eljutunk oda, hogy az egész negyed milliárd dollárba kerül.

Ez így elsőre nagyon is furának tűnik, pedig a LinkedIn egyik alapítója, Reid Hoffman szerint ez nem is olyan szokatlan. Szerinte a Szilikonvölgy milliárdosainak több mint felének van valamilyen terve, ha beütne a ménkű. Ezzel Zuck csak beállt a sorba.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések