„Nem rúgtuk ki, csak...” – James Gunn nyilatkozott Cavill helyzetéről

„Nem rúgtuk ki, csak...” – James Gunn nyilatkozott Cavill helyzetéről

Az is kiderült, hogy megtalálták-e már a színész utódját a Superman projekthez.

Henry Cavill több ízben is belopta magát már a rajongók szívébe, elég csak a The Witcher szériára gondolni, hiszen hatalmas lelkesedéssel és odaadással igyekezett megszemélyesíteni a könyvekből és a játékokból ismert Geraltot. Nem is csoda, mivel rajong Andrzej Sapkowski alkotása iránt és könyvek mellett elég nagy gamernek is számít. Az i-re a pontot pedig alighanem a Superman filmekben nyújtott alakításával tette fel, amivel a DCU egyik húzóneve vált belőle. Több ízben is Clark Kent bőrébe bújhatott, noha a Zack Snyder féle Az Igazság Ligája után úgy tűnt szögre akasztja a köpenyét, Dwayne Johnos felbukkanásával mégis sikerült meggyőzni őt, hogy térjen vissza szuperhősként.

Az élet viszont nagy „mókamester” és képes bárkinek a számításait keresztül húzni. A Dwayne Johnson fémjelezte Black Adam projekt ugyanis megbukott, majd időközben kinevezték James Gunnt a DCU atyaúristenének és rögtön minden megváltozott a stúdió háza táján. A napokban Gunn például kijelentette, hogy Henry Cavillt nem menesztették, hanem egyszerűen nem vették fel a további Superman-es projektekre – elmondása szerint soha nem született köztük alku egy következő filmre.

„Kedvelem őt, nagyszerű fickónak tartom, de ez a Superman már nem Henry lesz, és ennek több oka is van.”

Ez egy elég határozott döntésnek tűnik, miközben a DCU legnagyobb sztárjaival még mindig terveznek, beszéltek többek között Gal Gadottal, Jason Momoával, ileltve Zachary Levivel is, és úgy tűnik velük szívesen folytatnák a munkát bár még nem körvonalazódott milyen módon illesztenék be őket az újdonsült filmes univerzumuk első fejezetébe. Ezra Miller eközben továbbra is kardélen táncol, bár a The Flash mozifilm végül zöld utat kapott, a színész jövője még bizonytalan.

Azt egyébként egyelőre cáfolta Gunn, hogy megtalálták volna az új Supermant Cavill után.

„A szereposztás szinte mindig az után jön nálam, ha elkészült a forgatókönyv, vagy közel járunk hozzá. Ez jelenleg még nem áll fenn.”

A James Gunnék által bejelentett új DCU pedig az alábbi újdonságokkal szolgál majd:


Új film, amelyet James Gunn ír és ezzel indul a DCU 2025 nyarán (Kattints a képre a galériáért)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!