A The Walking Dead sztárja kiszállt a Marvel Thunderbolts című filmjéből

A The Walking Dead sztárja kiszállt a Marvel Thunderbolts című filmjéből

Bár nagyon szeretne egy napon részese lenni az MCU-nak, de ez biztosan nem most történik meg.

Mint egy partra vetett hal, úgy vergődik jelenleg a Marvel és a Disney, hiszen egyelőre nem igazán van fogalmuk milyen irányba is kellene tovább haladniuk az MCU kapcsán. Erre pedig rátesz egy lapáttal, hogy a már elkészült produkcióik sorra kudarcot vallanak a mozikban, a készülő projektek pedig nehezen haladnak. Egy újabb ág is húzza 'szegényeket', hiszen most Steve Yeun is kiszállt a buliból. A The Walking Dead sztárja ugyanis végül mégsem lesz benne a Thunderboltsban.

Ezeket olvastad már?

Yeun részvételéről először februárban számoltak be a különböző hírportálok, bár a Marvel hivatalosan sosem jelentette be a szereposztást. Öt hónappal korábban viszont, egy D23-as bemutató során a stúdió elárulta, hogy Florence Pugh, Sebastian Stan, David Harbour, Wyatt Russell és Julia Louis-Dreyfus is szerepel majd a filmben. Természetesen a Thunderbolts munkálataira is rányomta a bélyegét a tavalyi író- és színészsztrájk, amely Hollywood-szerte felborította az menetrendet. A Thunderbolts eredetileg 2024 júliusában debütált volna a mozikban, de emiatt egy évvel későbbre, 2025 júliusára módosult a premier időpontját, hiszen még a forgatás sem kezdődött el.

Yeunnak egyébként nem idegen a szuperhősös atmoszféra, miután egy jó ideje már szinkronszínészként tevékenykedik Robert Kirkman képregényének adaptációjában, az Invincible-ben – korábban pedig már arról is mesélt, hogy egy napon nagyon szeretne benne lenni egy Marvel filmben. Pontosan nem tudni egyébként, hogy mi áll a háttérben, de valószínűleg a csúszás lehet a ludas, mivel a színésznek időközben több projektje is elindult. Amellett, hogy Golden Globe-jelölést kapott a Beef (Netflix) főszerepéért, még idén összeáll az Oscar-díjas rendezővel, Bong Joon Ho-val a Mickey 17 című új filmjében, de feltűnik a Sundance és a Love Me-ben is, ezért idő hiányában kénytelen volt lemondani a Thunderbolts-ot. Az sosem derült ki hivatalosan, hogy kit játszott volna el Yeun a Marvel alkotásában, de bennfentes információk alapján úgy tűnt, ő bújhatott volna Sentry bőrébe.

A Thunderbolts rendezői székét Jake Schreier kapta, és a hírek szerint a Marvel antihőseiből és gonosztevőiből összeálló csapatról szól majd.

Kövess Minket!



Gamer szótár