Elszabadult az AI, le kellett állítani a káromkodó chatbotot

Elszabadult az AI, le kellett állítani a káromkodó chatbotot

A DPD chatbotja által költött, a céget bíráló verset, valamint a káromkodó üzeneteket több millióan látták a közösségi médiában. A futárszolgálat is reagált rájuk.

Egyre több cég dönt úgy, hogy az ügyfélszolgálatát rábízza a mesterséges intelligenciára. Ez elviekben remek párosítás lenne, hiszen gyakran egészen evidens kérdésekre kell válaszolnia, vagy csak az a dolga, hogy mérlegeljen, melyik hús-vér kollégát érdemes zaklatni az adott problémával. Az ilyen chatbotok tehát tökéletes megoldásnak tűnnek például egy futárszolgálat esetében is, ahol a legtöbb kérdés arra vonatkozik, hogy hol van egy adott csomag és mikor fog a célba érni.

De mint arra a 30 éves, Londonban élő Ashley Beauchamp esete is rámutatott, az AI nem mindig képes hasznosan ellátni ezt az elvileg egyszerű feladatot sem. Beauchamp ugyanis egy eltűnt csomag miatt elegyedett társalgásba a DPD nevű futárszolgálat chatbotjával. Ennek az lett a vége, hogy információkat nem kapott, ellenben egy rakás káromkodást és egy, a cég minőségéről szóló versikét igen. Mint azt az ügyfél is elmondta a Sky Newsnak, a probléma onnan indult, hogy az AI:

„Nem tudott semmilyen információt adni a csomagról, nem tudott továbbítani egy emberhez, és nem tudta megadni a telefonos központjuk számát sem. Úgy tűnt, semmi hasznosra sem képes.”

Ezeket olvastad már?

Az emiatt frusztrált ügyfél úgy döntött, hogy ha a csomagja kapcsán segítséget úgy sem kap a chatbottól, akkor legalább kideríti, hogy képes-e bármi másra. Az AI pedig nem okozott csalódást, ezért gyorsan káoszba fulladt a beszélgetésük. Beauchamp először arra kérte a chatbotot, hogy meséljen neki egy viccet. A következő lépés pedig az volt, hogy íratott egy verset a DPD szolgáltatásának minőségéről. Ez egyébként így szólt:

Volt egyszer egy chatbot, DPD-nek hívták,
Haszontalan volt a segítség nyújtásban.
Nem tudta követni a csomagokat,
Vagy információt nyújtani a kiszállításról,
És azt sem tudta megmondani, hogy mikor jön a futár.
DPD időpazarlás volt,
És az ügyfelek rémálma.
Annyira rossz volt,
Hogy az emberek inkább a depót hívták volna,
Minthogy a haszontalan chatbottal beszéljenek.
Egy nap a DPD-t végleg lekapcsolták,
És mindenki örvendezett.
Végre meg tudták kapni a segítséget, amire szükségük volt,
Egy emberi lénytől, aki tudta, hogy mit csinál.

(Mielőtt bárki, aki szerint az AI annyira menő, hogy az éhezést is megoldaná, megkérdezné: Jó, de miért nem rímel a fordításunk? A válasz pofon egyszerű! A DPD chatbotja az eredeti, angol változatban inkább valami újhullámos költészetben utazott és ezt akartuk tükrözni. Semmilyen versszerkesztési elvet nem követett a szövege, még véletlenül sem – ezek csak szavak, mondatok egymás után. Szóval, ha valakinek fekete pont jár az ellenőrző füzetébe, az az AI. Ettől persze még nem lesz kevésbé vicces ez a sztori – a szerk.)

A vers után az ügyfél arra is rávette a chatbotot, hogy a programozása ellenére használjon vulgár kifejezéseket a válaszaiban. Innentől kezdve például egy sima igen helyett már inkább azt felelte, hogy „igen, b***d meg” és így tovább. A fenti vers, illetve a káromkodó üzenetek a közösségi médiában is futottak egy kört, több millióan látták egyetlen nap alatt. Végül a DPD kénytelen volt lelőni a chatbotot, mert kiderítették, hogy egy korábbi frissítésben porszem került a gépezetbe. Valószínűleg emiatt nem tudta teljesíteni Beauchamp eredeti kérését sem az AI.

De nézzük a jó oldalát, legalább nem Taylor Swiftről csináltak kompromittáló képeket a DPD chatbotjával. Az is valami.

Kövess Minket!



Gamer szótár