Amerika Kapitány új jelmezén túl megtalálhatták az MCU főgonoszát is

Amerika Kapitány új jelmezén túl megtalálhatták az MCU főgonoszát is

A kiszivárgott információk alapján kiderült hogy fest majd Sam Wilson az új filmekben, és megvan ki lehet Jonathan Majors utódja.

Jonathan Majors nem csak a saját életét nehezítette meg akkor, amikor kifakadt barátnőjére és móresre tanította. Az eset bíróság elé került, és azóta már el is ítélték a színészt, aki korábban az MCU újonnan bemutatott főgonoszává válhatott volna az évek során. Ezzel a húzással azonban Majors derékba törte a karrierjét, meg majdnem a Marvel terveit is, akik emiatt egy ideje már gőzerővel dolgoznak a megoldáson.

Felröppentek olyan hírek is, hogy kidobják a kukába Kanget, és egy másik karaktert vezetnek fel a következő alkotásokban, mint a Bosszúállók potenciális ellenlábasa. Épp emiatt jött egyre több pletyka a tengerentúlról, hogy Doctor Doom lesz a következő fázisok első számú ellensége, de végül úgy tűnik Kangről mégsem mondtak le a stúdiónál. A hírek szerint a Golden Globe-jelölt John David Washington lehet a következő hódító. Első körben felmerült a Fear the Walking Deadben feltűnő, Colman Domingo, valamint a Star Wars sztárja John Boyega neve is, de utóbbi nem kért a szerepből, most viszont John David Washingtonon lehet a sor. A 2018-as, Spike Lee rendezte BlacKkKlansman című filmben nyújtott alakításért előbb Golden Globe jelölést kapott Washington, két évvel később Christopher Nolan 2020-ban bemutatott alkotásában, a Tenetben látott teljesítményéért pedig megkapta a legjobb színésznek járó Saturn-díjat. A moziban 2023-ban is feltűnt Az Alkotóban, a sokak által az esztendő legjobb sci-fijének tartott produkciójában. Aki pedig nem tudná, John David Washington történetesen az elismert Oscar-díjas színész, Denzel Washington fia.

Ezeket olvastad már?

Amerika Kapitány

A lassan romokban heverő MCU számára tehát maradt még némi reménysugár, és ehhez az is hozzátartozik, hogy a következő fázisok egyik vezéregyénisége az a Sam Wilson lehet, aki átvette a pajzsot és ezzel az Amerika Kapitányi tisztséget Steve Rogerstől (Chris Evans). Anthony Mackie eddig Sólyomként segítette a Föld védelmezőit, az élete azonban alaposan megváltozik most, hogy az új Amerika Kapitányként kell majd helytállnia. Az Amerika Kapitány: Szép új világ a tervek alapján 2025 február 14-én landolna a mozikban, és a munkálatokkal is jól halad a stáb, de úgy tűnik behívták az egyik forgatókönyvírót, Matthew Ortont, hogy kibővítse az eredeti forgatókönyvet, ezért további forgatásokra is igényt tart a Marvel.

Az Amazon hamarosan szeretné piacra dobni az új Funko készletet, de a promóciós anyagként szolgáló Collector Corps előfizetéses dobozához járó fotó egy kicsivel többet árult el a rajongóknak, mint kellett volna. Ezen a képen ugyanis nem más látható, mint a teljes pompájában feszítő, új Amerika Kapitány:

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések