Még idén befut az Until Dawn remake, aminek a PC-sek is örülhetnek

Még idén befut az Until Dawn remake, aminek a PC-sek is örülhetnek

Ha eddig nem vártad a hajnalt, hát most majd fogod.

2015-ben kiadták az egyik legjobb horror játékot, azonban a zsáner egyes rajongóit szomorúan töltötte el a tudat, hogy az Until Dawn PlayStation exkluzív cím. Kilenc esztendővel később viszont hatalmas az öröm, mert végül igaznak bizonyultak a pletykák, miszerint a Sony rászánta magát és tető alá hozza a játék remake verzióját, ráadásul ez a kiadás ellátogat PS5 mellett PC-re is. Ez pedig még csak a kezdet, hiszen a Supermassive Games segítségével gyakorlatilag újjépítették és továbbfejlesztették a címet. Karácsony már elmúlt, de a jó hírek sora még nem ért véget, mert a State of Play alkalmával egy trailer által derült fény arra is, hogy az Until Dawn remake még idén napvilágot lát.

Ezeket olvastad már?

További részleteket egyelőre még nem közöltek, de azt megerősítették, hogy a Ballistic Moon foglalkozik a felújítással, akikről ezidáig nem nagyon lehetett hallani. A trailert pedig nem érdemes kihagynia a senkinek:

Az Until Dawn egy horrorjáték, amely egy interaktív mozifilm tulajdonképpen, és minden karakter sorsát a játékos döntései határozzák meg. Meg lehet oldani úgy a dolgokat, hogy mindenki túlélje a sztorit, de egy rossz döntés után simán megfogyatkozhat a csapat. Ennek köszönhetően többféle befejezés is lehetséges, az izgalmakat pedig csak fokozza, hogy olyan hollywoodi színészek is szerepelnek benne, mint Rami Malek, Hayden Panettiere és Peter Stormare. A játékot Larry Fessenden és Graham Reznick írta, az ikonikus horror- és slasher-filmekből merítve ihletet.

Az Until Dawn nem csak egy remake-et kap, de a játék alapján készítenek egy filmet is.

Kövess Minket!



Gamer szótár