Itt az új szenzáció – A Sony játéka lenyomta a Palworldöt

Itt az új szenzáció – A Sony játéka lenyomta a Palworldöt

A Helldivers 2-t úgy viszik, mint a cukrot. De vajon képes lesz-e fenntartani ezt a hatalmas érdeklődést a Sony játéka, ami a szokásokkal ellentétben nem PlayStation-exkluzív?

Végre befutott a 2015-ös Helldivers folytatása, a várva várt második rész, ami alaposan átalakított játékmenetet (felülnézetes helyett külsőnézetes lövölde), valamint a kooperatív módot ígért az előzményhez képest. Az Arrowhead Game Studios játéka a Sony gondozásában készült. Azonban nem csak a PlayStation 5-re jelent meg, hanem azonnal kikerült a Steamre is. Itt pedig rövid idő alatt nagy utat járt be a játék, hiszen képes volt lenyomni eladásokban az év eddigi nagy sikerét, a Palworldöt is.

A Helldivers 2 február 8-án jelent meg PC-n és PS5-ön. A játékosok szemében pedig mindenképp vonzóvá teszi az ajánlatot a már említetteken felül az is, hogy van cross-platform támogatás a játékban. Tehát nem számít, hogy ki hol játszik, mert négy haver így is, úgy is összejöhet egy partira. Továbbá a barátságos gépigény sem árthatott. Ezért sokan a Steamen is ugrottak a játékra: a platform legtöbb eladást generáló játékait összefoglaló listáján azóta folyamatosan az első helyet foglalja el a Helldivers 2.

Ezeket olvastad már?

A Sony a cikk írásának pillanatáig nem közölt eladási számokat a Helldivers 2 kapcsán. Szóval nem tudni, hogy a cím képes lesz-e hosszabb távon is beérni a Palworldöt, ami egyelőre az év etalonjának számít, ha sikerről beszélünk. A PocketPair játéka január 19-én jelent meg, és egészen mostanáig mindenhol a csúcson volt az eladási listákon. Ennek köszönhetően a 12 millió eladott példányt is elérte a japán cég debütáló programja.

Kövess Minket!



Gamer szótár