Xbox exkluzív marad a PlayStationösök által két legjobban várt játék

Xbox exkluzív marad a PlayStationösök által két legjobban várt játék

„Az emberek valójában ezt a két játékot akarták" – írja egy csalódott kommentelő.

Erős érzelmeket váltottak ki a játékosokból azok a pletykák, miszerint a Microsoft stratégiát vált, és azt tervezi, hogy szép sorjában PlayStationre is kiadja az eddig Xbox exkluzív címeit. Egyes szivárogtatások már tudni vélték a pontos listát, amit megosztottak a közönséggel, így mostanra sokan készpénznek vették ezeket. Az első információk alapján az Indiana Jones and the great circle, a Starfield, a Doom year zero, a Flight simulator, a Hi-Fi Rush, a Grounded, a Sie of Thieves, a Halo : Master Chief Collection és a Hellblade 2 játszhatóvá tételére számíthattak a Sony konzoljával rendelkezők. A PS-esek ezt természetesen kitörő örömmel fogadták, míg számos Xbox influenszer pártolt el a cég mellől, mondván, hogy ezzel elárulták őket. Phil Spencer – a Microsoft Gaming vezérigazgatója – ezután kiadott egy közleményt, melyben egy közelgő eseményről tájékoztatta a követőit, ahol tiszta vizet öntenek a pohárba.

Többek között kiderült, hogy első körben 4 Xbox-játék landol a rivális konzolokon – erről egy korábbi cikkben írtunk –, de az is, hogy mely exkluzívokra nem számíthatnak a PlayStationösök – a hír csalódást keltő lesz, ugyanis valószínűleg ezt a két címet övezte a legnagyobb várakozás. Már hivatalos, hogy a Starfield és a hamarosan debütáló Indiana Jones and the Great Circle, nem fogja alku tárgyát képezni, és a jövőben is csak a Microsoft platformjain lesz elérhető. Ez talán az a megoldás, amivel a káposzta is megmarad, és a kecske is jóllakik, ugyanis továbbra is előnyöket élvezhetnek az Xboxxal rendelkezők, de ugyanakkor a PS-eseknek is csurran cseppen valami.

Idővel a fenti négyes lista tovább fog bővülni, de egyelőre ennyi információval kell beérnünk. Ti mit gondoltok, jó döntés született?

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár