Valósággá válik a Major álom? – Magyarokkal folytatódik az európai RMR

Valósággá válik a Major álom? – Magyarokkal folytatódik az európai RMR

A ma induló B RMR-en kiderül, hogy torzsi és a MOUZ, valamint a magyar többségű PERA mire képes a Koppenhágába vezető út következő lépcsőfokán.

Nem tévedett nagyot az AI a PGL Major Koppenhága első európai RMR-je kapcsán. Bár azt nem találta el, hogy ki melyik helyen fog odaérni a Valve által szponzorált tornára, 8-ból 6-ot megtippelni a fix továbbjutók közül nem rossz eredmény. Egyedül a portugál csoda, a SAW, és az egykori Entropiq magjából felépített AMKAL fogtak ki a mesterséges intelligencián. Előbbi a fnatickal és a NIP-pel számolt le, míg utóbbinak a Falcons volt a legnagyobb skalpja Bukarestben. Tehát nem csak a saját továbbjutásukkal okoztak nagy meglepetést ezek a csapatok, hanem azzal is, hogy az évek óta félremenedzselt NIP mellett a szaúdiak persejéből összevásárolt Falconst is lapátra tették.

Az A jelű RMR vége tehát az lett, hogy a VP, a G2, a FaZe, a NAVI, a KOI, a SAW, az Eternal Fire és az AMKAL már biztosan ott lesznek a koppenhágai Majorön. Innen is gratulálunk flashie-nek, aki a hosszú játékoskarrierjét maga mögött hagyva elemzőként érte el, hogy képviselheti Magyarországot egy Valve-tornán. Egyébként a 9 Pandas, a BetBoom és a fnatic még éppen-éppen életben vannak az RMR után, de a múlthéten látottak alapján nem jósolunk túl sok jót nekik az utolsó esélyt érő kvalifikáción. A B RMR-en ugyanis ennél jóval keményebb a mezőny, ezért gyanús, hogy Apeks, GamerLegion vagy Monte kaliberű ellenfelekkel kell versenyezniük azért az egy szem helyért.

Ezeket olvastad már?

A B RMR-en a Team Spirit a legnagyobb favorit most – hála donknak. Őket a továbbjutási esélyekben szorosan követi a Vitality, valamint torzsi és a MOUZ. A papírforma azt mondaná, hogy az ENCE-nek, az Astralisnak és a Heroicnak sem kellene gondot okozzon a selejtező. Katowicében már láthattuk, hogy a dánok nagyon ügyesek papíron, csak a szerveren még nem valami jól Counter-Strike-oznak. Ezért mi nem lepődnénk meg rajta, ha a Falconshoz hasonlóan végeznék ők is. Az ENCE és a Heroic viszont kellően erősnek tűnik. Aki pedig a Cloud9-ban és a Montéban bízik, nehéz helyzetben van most. Előbbi ötös még mindig stabil AWP-s nélkül szenved. Utóbbi csapat pedig sdy nélkül kezdi meg a tornát, mert az ukrán játékos beteg lett. Elképzelhető, hogy az irányító a következő napokban Bukarestbe utazhat, de ennél többet nem árultak el a helyzetéről, így egyelőre nem érdemes számolni vele.

A Cloud9 és a Monte miatt jöhetnek be a képbe az olyan felállások, mint a lesajnált GamerLegion vagy Apeks. Illetve benne van a pakliban, hogy pont a Cloud9 lesz a PERA életének lehetősége, hiszen Bo1-ben ma délután ellenük nyitnak a magyarok. Persze ehhez nem lesz elég az, hogy az oroszok gyengélkednek: Aaron, msN, kamion és SZLOBESZKOV csapatának legalább azt kell nyújtania most LAN-on, mint amit az év elején online láthattunk tőlük. Ha ezt a rajtot sikerülne megfogni, akkor igen jó esély nyílik legalább egy utolsó esélyt érő kvalira eljutni, ahol mint írtuk, nem túl acélosak eddig az ellenfelek.

Ti mit gondoltok a PERA esélyeiről?

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár