Liquid, Astralis és Falcons nélkül jön a PGL Major Koppenhága

Liquid, Astralis és Falcons nélkül jön a PGL Major Koppenhága

Az átigazolási szezon három legnagyobb költekezője lemarad az első Counter-Strike 2 Majorről.

Tegnap éjjel véget értek a PGL Major Koppenhága selejtezői, így összeállt az a 24 fős mezőny, ami a dán fővárosban az örök dicsőségért játszhat majd. Igaz, az elmúlt évek változásait figyelembe véve ez egyre kevésbé van így. Mert bár a történelemkönyvekbe az kerülhet majd be, aki megnyeri a Majort, a dicsőség valójában az, ha valaki kijut egy ilyen tornára, és nem az, amit ott csinál. A párizsi versenyen tavaly milliókat szórt szét a Valve matricapénzekből minden egyes csapatnak. Tehát valójában az RMR-eken vannak a nagy élet-halál küzdelmek, és a top szervezetek a mai gazdasági helyzetben már úgy építenek felállásokat, hogy ezeken szerepeljenek jól, mert majd a matricával visszahozzák a játékosokra fordított milliókat.

De mi van akkor, amikor nem? Ezen a kérdésen töri a fejét most valószínűleg a Liquid, az Astralis és a Falcons is. Na jó, utóbbit idesorolni annyiból túlzás, hogy a szaúdiak nem kizárólag sportcélokból hozták össze a szupercsapatukat, amiben néhány meccs erejéig még s1mple is feltűnik majd a közeljövőben. A Liquid és az Astralis esetében viszont muszáj feltenni a kérdést, hogy most merre tovább? A dánok állítólag közel kétmillió dollárt vertek el stavnra és jabbira, hogy két sikertelen próbálkozás után végre kijussanak egy Majorre – erre harmadjára sem sikerült. Az amerikaiak szintén hasonló léptékben költekezhettek, hogy több évnyi középszerűség után visszatérjenek a csúcsra. De amíg az Astralist a menedzsment inkompetenciája, valamint BlameF hiányos irányítói képességei kötötték gúzsba (remek kérdés, hogy device IGL-ként ezen segíthet-e), addig a Liquid legnagyobb problémája az amerikai RMR borzalmas formátuma volt.

Ezeket olvastad már?

 

Amerikából ugyanis legfeljebb öt csapat juthat ki a Majorre. De valamiért ehhez is svájci rendszert használ a Valve, miközben azt arra találták ki, hogy nyolc többszöröseit szűrje ki. Így évek óta a szokásos három helyett két vereség elég a könnyes búcsúhoz ebben a régióban, teljesen megfeledkezve arról az apróságról, hogy csak a dinamikus seedelés kalibrálásához két meccset kellene játszania mindenkinek a Buchholz-rendszerben. Vagyis már azelőtt ki lehet innen esni, hogy kialakulnának a valós, aktuális erőviszonyok, vagy valami arra hajazó. Azonban ilyesmire esély sem volt, mert a Valve eleve a decemberi ranglistája alapján seedelte a tornát, ami legfeljebb a játékosok nevét tükrözte, nem azt, hogy mire képesek.

Emiatt a Liquidnek a FURIA és a Complexity ellen kellett játszania a továbbjutásért, miközben az esélytelenebb csapatok rendre egymást kapták. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a nyitómeccs a svájci rendszer eltorzítása ellenére ugyanúgy Bo1 volt, mint a többi régióban, akkor nem nehéz belátni, hogy csapatot építeni ide sokkal inkább lutri, mint üzleti döntés. Még akkor is, ha a nyereség tényleg több millió dollár lehet a továbbjutásnál. Ez az egész helyzet azonban nem csak a csapatoknak rossz, hanem nekünk, nézőknek is. Ha az RMR-en nagyobbak a tétek, mint a Majorön, valamint rendre azok maradnak le, akik hajlandóak szupercsapatokat építeni, annak mi az üzenete?

Összetett kérdések ezek, de sajnos vagy nem sajnos az eredményeken nem változtat az, hogy jelen pillanatban mit gondol a szakma, mert a Valve imádja az underdog sztorikat és a kiszámíthatatlanságot. És ha már eredmények, nézzük, mely csapatok értek oda végül a PGL Major Koppenhágára!

Az Elimination Stage a régi Legends Stage-nek felel meg, tehát az a nyolcas már biztosan a legjobb tizenhat közül kezdi a menetelést. Ami azért is zseniális, mert az RMR után kiadott seedelés döntött ezúttal róla, nem kizárólag a tornán elért eredmény. Ezért is fordulhat elő, hogy a Complexity 3-1-es állással köztük van, míg a FURIA 3-0-val nincs. Vagy ugyanígy az, hogy a Spirit ott van ebben a nyolcasban, de a gyorsabban továbbjutó Cloud9 nincs.

Elimination Stage

  • FaZe
  • Spirit
  • Vitality
  • MOUZ
  • Complexity
  • Virtus.pro
  • NAVI
  • G2

Opening Stage

  • KOI
  • Lynn Vision
  • Imperial
  • ECSTATIC
  • SAW
  • HEROIC
  • ENCE
  • Cloud9
  • Eternal Fire
  • Apeks
  • 9 Pandas
  • FURIA
  • TheMongolz
  • paiN
  • AMKAL
  • Legacy

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár