Újabb mérföldkőhöz érkezett a Star Citizen, hamarosan készen áll az 1.0-ás kiadásra

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Star Citizen, hamarosan készen áll az 1.0-ás kiadásra

A több mint egy évtizede csúszó játék úgy tűnik, hogy hamarosan végre teljes egészében megjelenhet.

A Star Citizent még 2012-ben jelentette be a Cloud Imperium Games, azonban a fejlesztők azóta is azon dolgoznak, hogy tökéletes produktumot adjanak ki a kezeik közül, így az Aplha verzióval kell megelégedniük a játékosoknak. A közösségi finanszírozási kampányuknak hála, mára ez számít a legtöbb pénzből készült játéknak, hiszen több mint félmilliárd dollárt öltek a fejlesztésébe eddig. Attól függetlenül, hogy a teljes verzió megjelenéséről semmi konkrétumot nem tudni, a Star Citizen kimondottan erős játékosbázissal rendelkezik, ami nem meglepő, mivel egy teljes értékű űrbéli élet leélését teszi lehetővé a számunkra a végtelen tartalommal, mely során megannyi kalandban lehet részünk. Chris Roberts – a játék vezérigazgatója – olyan bejelentést tett a napokban, ami hatalmas jelentőséggel bír a játék történelmében.

„Sok évnyi kemény munkát fektettünk egy olyan cél elérésébe, amit sokan lehetetlennek hittek. Most a technológia megvalósításának a küszöbén állunk, és ez lehetővé tesz majd egy összekapcsolt, egymással megosztott univerzumot, amit emberek ezrei élhetnek át egyszerre." – írta Roberts. – „Úgy gondoljuk, hogy a Star Citizen 1.0-ás szolgáltatásai és tartalmai „kereskedelmi" kiadást képviselnek. Ez azt jelenti, hogy a játék várni fogja az új játékosokat, stabil, valamint elegendő játékmenettel és tartalommal ahhoz, hogy folyamatosan lekösse őket. Más szóval, többé nem alfa vagy korai hozzáférés lesz." – folytatta.

A vezérigazgató itt az általuk „szerverhálónak" nevezett technológiáról beszél, amit a napokban sikeresen teszteltek. Ennek segítségével a játékosok zökkenőmentesen utazzanak a különböző szervereken tárolt helyek között – ennél bonyolultabb, de így lehet egyszerűen összefoglalni. A legutóbbi teszt során új rekordot állítottak fel, ugyanis 350 egyidejű játékos volt a szerverhálón.

Azt nem tudni, hogy mikor jön az 1.0-ás verzió, azonban már gőzerővel készítik elő. Ennek következtében a játékosok nagy horderejű frissítésekre számíthatnak. Sűrű időszak áll a Cloud Imperium Games előtt, de természetesen a teljes verzió kiadása után sem dőlhetnek majd hátra.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár