Magyar bajnoka lett a PGL Major Koppenháganak

Magyar bajnoka lett a PGL Major Koppenháganak

A NAVI csapatának minden egyes tagja bizonyította a hétvégén, hogy a kemény munka és a türelem kifizetődik. De ha ezek után B1ad3-et nem a történelem egyik legjobb edzőjeként fogják emlegetni, akkor el sem ismerik azt, amit letett az asztalra.

Vasárnap este a NAVI győzelmével ért véget a PGL Major Koppenhága. A FaZe elleni döntő egy váratlanul pickelt, majd hasonló módon elcsent Ancienttel indult. Ezt követően karriganék egy domináns Mirage-zsal (13:2) vették vissza a kezükbe a gyeplőt, ám végül Infernón visszanyalt a fagyi, így b1t vezetésével 13:3-ra, különösebb kihívás nélkül nyerte meg a finálét a NAVI csapata. A rájátszás elején kevesen látták ezt jönni, hiszen jobbnál jobb ötösök voltak versenyben. De a NAVI pont a megfelelő pillanatban ért össze, ez pedig döntő erejű volt a menetelésük során. A végeredmény pedig azért is különleges lesz még hosszú évekig, mert ennek köszönhetően a csapat elemzője, flashie lett az első magyar Major bajnok. Innen is gratulálunk!

Flashie-n túl persze a csapat többi tagjának is elképesztő eredmény ez a bajnoki cím most. Aleksib 2019-ben tört be a tier 1-be az ENCE-szel, de a karrierje során folyamatosan csak hánykolódott a tehetsége ellenére is: kirúgták a finnek, később pedig menesztették a G2-tól és a NIP-től is, mire a NAVI irányítója lett. Sokan úgy gondolták, hogy B1ad3-nek elment az esze, amikor Aleksibbel, jL-lel és iM-mel építette újra csapatát electronic és perfecto távozása után. Ám a finn IGL most megmutatta, hogy ha mindenki egy irányba húz körülötte, akkor bármire képes lehet, mert remek köröket hív, és úgy olvassa az ellenfeleit, mintha a chaten írnák be neki, hogy merre akarnak menni a pályán és hogyan – remek példa erre a döntőből Inferno.

Szintén gyönyörű történet w0nderfulé: az ukrán játékos s1mple szünete miatt kapott egy váratlan esélyt, a Major rájátszásában pedig megmutatta, hogy nem csak helye van a csapatban, de képes egymaga eldönteni mérkőzéseket, pontosan úgy, mint a CS:GO G.O.A.T.-ja. B1tről sem szabad megfeledkezni, mert őt meg lényegében magára hagyta a 2021-es Major bajnok csapatának összes tagja, erre mégis ő lett az első, aki két Majorrel büszkélkedhet. De a játékosokon túl most B1ad3 is bizonyította, hogy a játék történetének legjobb edzői között van a helye, mert három éven belül már a második Major trófeáját szerezte meg, méghozzá b1tet leszámítva egy teljesen új felállással, stábbal.

Forrás: PGL/Stephanie Lindgren

A PGL Major Koppenhága több meglepetést is hozott. Bár amilyen kemény volt a mezőny, főleg az utolsó szakaszban, ez várható volt. Az egyetlen mélypont egyértelműen a MOUZ-G2 negyeddöntőt megszakító, színpadfoglalós jelenet volt a kéthetes tornán. Ezt leszámítva az elmúlt évek talán legjobb rájátszását kaptuk, mind szereplők, mind mérkőzések tekintetében. A döntő egyébként két érdekes rekordot is megdöntött: az ELEAGUE Boston Major óta ez volt az első hárompályás finálé; a PGL Major Stockholm és Antwerpen után 1 853 954 egyidejű nézővel ez lett a harmadik legnézettebb Major valaha.

A PGL Major Koppenhága helyezettjei

1. NAVI
2. FaZe
3-4. Vitality, G2
5-8. Spirit, Cloud9, Eternal Fire, MOUZ
9-11. Complexity, Virtus.pro, paiN
12-14. Imperial, ECSTATIC, Heroic
15-16. The MongolZ, FURIA
17-19. SAW, Legacy, GamerLegion
20-22. Lynn Vision, ENCE, Apeks
23-24. AMKAL, KOI

Borítókép: PGL/João Ferreira

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár