IShowSpeed őrült módjára száguldott a Lamborghiniével, a követői teljesen kiakadtak

IShowSpeed őrült módjára száguldott a Lamborghiniével, a követői teljesen kiakadtak

Ezzel konkrétan veszélybe sodorta a saját, de mások életét is.

IShowSpeedbe valószínűleg már mindenki belefutott valamilyen videó formájában, aki nem egy barlang mélyén töltötte az elmúlt éveket. A fiatal tartalomgyártó főként attól lett híres, hogy látszólag végtelen energiával rendelkezik, amit nem rest a minél őrültebb élőadások elkészítésébe fektetni. Többek között streamelte már azt, hogy rendőrök viszik el, hogy tűzijátékot rendez a saját szobájában, és a tűzoltók mentik ki onnan, és még hosszasan sorolhatnám az őrültebbnél őrültebb vele kapcsolatos sztorikat. A 19 éves közvetítő a napokban megvásárolta az első autóját, ami egy 500 000 dolláros – körülbelül 184 millió forint – Lamborghini Huracan, ami természetesen a portugál zászló díszeiben pompázik, és az idolja, Ronaldo képét is hordozza. Nem is kellett több, elindult a vezetős élőadás, és persze kezdetét vette a szokásos őrület, ami most számos követőjénél kiverte a biztosítékot.

IShowSpeed a stream egyik pontján utcai versenybe kezdett egy másik járművel, és egészen 154 mph-ig – közel 250 km/h-ig – gyorsult a Lamborghiniével, ráadásul a biztonsági öve sem volt becsatolva. Ezt az alábbi videóban meg is tekinthetitek, ha 1:34:30-hoz tekertek.

Mivel Amerikában sehol sem megengedett az ilyen sebesség, kétségtelen, hogy törvényt szegett cselekedetével, amelyet élőben közvetített. A nézői egy része nem élvezte úgy a versenyt, mint a tartalomgyártó, és úgy gondolják, hogy teljesen feleslegesen kockáztatja mások, és maga életét. Sokan kemény szavakkal illették érte, azonban akadnak, akik megértéssel próbálnak rá hatni.

„Meg fogod ölni magad vagy valakit, testvér. Valószínűleg jó sofőrnek hiszed magad, mint minden fiatal férfi, beleértve engem is, amikor egyidős voltam veled, de nincs meg a tapasztalatod ahhoz, hogy ilyen gyorsan vezess.” – írja egy kommentelő.

Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e jogi következménye a történteknek, azonban azt reméljük, hogy többé nem fordul elő hasonló, és komolyan veszi a követői felháborodását.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár