Mégsem örült, hogy már halott – Törölni kell a halott humorista AI-műsorát

Mégsem örült, hogy már halott – Törölni kell a halott humorista AI-műsorát

Carlin lánya reméli, hogy ezzel sikerül felhívnia a figyelmet a mesterséges intelligencia veszélyeire.

Nincs egy hónapja, hogy azzal foglalkoztunk, hogy egy Soul Machines nevű cég „AI alapú digitális embereket” fejleszt. Ráadásul ennek a demózására Marilyn Monroe-t hozták vissza a sírból, így még ízléstelenebbnek tűnt az egész. Persze alapból bizarr, hogy tavaly a hollywoodi írók mellett a még élő színészek pont az ilyen megoldások miatt harcoltak a jogaikért a stúdiók ellen, erre a sufniban tovább folyik a mesterséges intelligencia kriptabontó akciója. Ugyanis nem csak Monroe-t használták fel ilyen célból, hanem a néhai humoristát, George Carlint is feltámasztották egy Dudesy nevű AI-jal.

Mint a Variety is beszámolt róla, a már 15 éve elhunyt standupos hangját és képmását felhasználva egy közel egyórás műsort készített a humorműsorokra specializálódott mesterséges intelligencia. Az I'm Glad I'm Dead (Örülök, hogy halott vagyok) című kamu előadásában a 2008 óta halott Carlin amerikai közéleti témákról, a rendőrségről és a transzneműekről értekezik. Csupán azt felejtették el a készítők menet közben, hogy publikálás előtt megkérdezzék a humorista örököseit, hogy csinálhatnak-e egyáltalán ilyet.

Ezeket olvastad már?

A válasz egyébként nemleges lett volna, talán ezért sem tették. Cserében így szembe kellett nézzenek a jogi következményekkel, mert azonnal egy per szakadt a nyakukba. A jogsértő tartalmakat a vádirat kézbevétele után azonnal törölték az alkotók, majd inkább peren kívül megegyeztek az örökösökkel, mielőtt még nagyobb bajba sodorták volna magukat. Ennek értelmében a Dudesy készítői nem tölthetik fel újra a Carlin-műsort sehová, továbbá nem használhatják a humorista képmását a jövőben más módokon sem. Carlin lánya reméli, hogy ezzel sikerül felhívnia a figyelmet a mesterséges intelligencia veszélyeire.

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések