Itt a Battlefield 2042 vége, a stúdió inkább másra összpontosít mostantól

Itt a Battlefield 2042 vége, a stúdió inkább másra összpontosít mostantól

A játék szép időszakot tudhat a háta mögött, de ideje másra helyezni a fókuszt.

Mondhatni, hogy az EA a sírból hozta vissza a 2021-ben megjelent Battlefield 2042-őt, amit a borzalmas debütálást követően, sok évadon keresztül finomítottak, hogy végre élvezhető legyen a játékosok számára. Már egész nagy rajongóbázissal rendelkezik a rész, és játékosok százezrei várják az újabb évadokat, és hogy azok mit hoznak. Március 19-én indult a játék 7. szezonja, ami jó pár frissítést, és meglepetést tartogatott a közösségnek. Jelenleg is ez zajlik, azonban a stúdió meglepő bejelentést tett, miszerint ezzel le is zárul a Battlefiled 2042 története.

„Miközben élveztük, és büszkék vagyunk rá, hogy a Battlefield 2042-höz további tartalmakat hoztunk létre ezen évadokban, most szükséges, hogy a jelentől a jövő felé forduljunk. Ez végső soron azt jelenti, hogy a 7. évad lesz a Battlefield 2042 utolsó szezonja. A 7. évad befejeztével továbbra is támogatjuk a játékot új játékon belüli kihívásokkal, eseményekkel, módokkal és természetesen folyamatos karbantartással, de több évad már nem veszi kezdetét. Tudjuk, hogy ez a hír csalódást okozhat. Amikor azonban megvizsgáltuk, hogy mit kíván a sorozat jövője, világossá vált, hogy ideje áthelyeznünk erőforrásainkat és összpontosítanunk kell, hogy teljes mértékben a következő eseményeknek szenteljük magunkat." – írta Byron Beede, a Battlefield vezérigazgatója.

Sokan övön aluli ütésnek érezhetik a fenti bejelentést, azonban tudni, hogy jelenleg is több Battlefield címen dolgozik az EA, melyekkel bővíteni szeretnék ezt az univerzumot. A hírek szerint mind singleplayer, mind multiplayer részek is munkálatok alatt állnak, valamint már az is hivatalos, hogy hamarosan érkezik a saját ingyenes Battle Royale-uk is.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések