Az EA reklámokat tenne a játékaiba, de csak „megfontoltan”

Az EA reklámokat tenne a játékaiba, de csak „megfontoltan”

Ráadásul rögtön a legdrágább játékaiba tenne reklámokat az EA Andrew Wilson szerint.

Az EA ügyvezető igazgatója, Andrew Wilson azt mondta a cég legutóbbi pénzügyi beszámolóján, hogy ha reklámokat tennének a játékaikba, az „a növekedés jelentős mozgatórugója” lehetne – írja a GameSpot. Bár nem láttuk a megbeszélést, egészen biztosak vagyunk benne, hogy e hallatán a részvényesek szempárjai még napokkal később is csilloghattak. Mindenesetre is, Wilson szerint ez a lépés nem mától lesz érvényes, de gondolkoznak rajta és kutatják már, hogyan tudnák „megfontoltan” beépíteni a reklámokat a játékaikba.

Amennyiben a megfontolt alatt nem arra gondolnak, hogy a következő Battlefieldben „reklámágyú” lesz, amellyel instakill után egy percig kamu mobilos játékok reklámjait kell nézegetni, akkor már jó úton járnak. A viccet félretéve, volt már rá példa nem egyszer, hogy az Electronic Arts hirdetéseket tett a programjaiba: 2006-ban a Battlefield 2142 és a Need for Speed Carbon is tartalmazott ilyen megoldást, a Burnout Paradise-ban pedig Barack Obama 2008-as választási kampányával találkozhattak a játékosok. De az EA Sports ernyője alá tartozó játékoktól, mint a FIFA EA FC-től, a Maddentől, a PGA Tourtól, az NHL-től, a NASCAR-tól és az F1-től sem állnak távol a termékmegjelenítések.

Ezeket olvastad már?

Ha pedig azt gondolnátok, hogy az EA újkeletű érdeklődése a reklámok iránt például a multis vagy a mobilos címekre, esetleg a játék mint szolgáltatás alapú programokra szűkül majd, tévedtek. Wilson ugyanis kifejezetten a hagyományos AAA-kategória kapcsán mondta a következőket. Szóval ne lepődjünk meg, ha Cal Kestis poncsóján már pipa vagy nagymacska lesz a Star Wars: Jedi harmadik részében:

„Ha arra a sok-sok milliárdnyi órára gondolunk, amit játékra, alkotásra, nézésre, kapcsolódásra fordítanak, és a legtöbb elérés is a hagyományos játékos élményékben történik, arra számítunk, hogy a hirdetés a növekedés jelentős mozgatórugója lehet. Nagyon megfontoltak leszünk, ahogyan ebbe az irányba haladunk, de már vannak belsős csapataink a cégnél, akik most is azt kutatják, hogyan lehetne nagyon megfontoltan beépíteni a játékélményeinkbe ezeket.”

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések