Váratlanul kiszálltak az oroszok az idei e-sport világbajnokságból

Váratlanul kiszálltak az oroszok az idei e-sport világbajnokságból

Illegálisan megszerzett területeken nyitott orosz iroda miatt áll a bál a Nemzetközi Esport Szövetség idei világbajnoksága körül.

Nemrég részletesen foglalkoztunk azzal, hogyan vált a globális e-sport Szaúd-Arábia játszóterévé, illetve hogyan lett többek között ennek köszönhetően a geopolitika színtere ez a szórakoztatóipari szegmens. Néhány, a cikkben említett pontnak (és például Oroszország izolációs e-sport stratégiájának) relevanciája van a most kialakult helyzetben is, melynek középpontjában az a hír áll, hogy az Orosz Esport Szövetség (RESF) látszólag váratlanul bejelentette, hogy nem indulnak az idei IESF Világbajnokságon.

Richard Lewis nemrég egy riportjában arról számolt be, hogy az IESF (Nemzetközi Esport Szövetség) szankcionálta az oroszokat, amiért az orosz-ukrán háború során illegálisan megszerzett területeken nyitottak irodát. Az IESF szabályzatának E-31 (i) pontja szerint a szövetség tagjainak tiszteletben kell tartania egymás területi integritását és szuverenitását – ezt szegték meg az oroszok. A vádat egyébként az ukrán szövetség hozta fel januárban, és ennek következtében egy vizsgálat erejéig felfüggesztette az oroszokat az IESF főtitkársága. Miután ez a folyamat lezárult, az IESF elengedte a felfüggesztést, és egy olyan szankciót vezetett be az RESF-fel szemben, ami megtiltotta volna számukra az orosz nemzeti szimbólumok használatát a rendezvényeiken. De ettől még részt vehettek volna az eseményeken, elméletben.

Ezeket olvastad már?

Viszont úgy fest, hogy az oroszok nem kértek ebből a megoldásból, és inkább kiszálltak az idei világbajnokság nevezői közül, mintegy bojkottálva a tornát. A nemzeti érzelmeken túl mindezt arra hivatkozva lépték meg, hogy tavaly augusztusban egy ilyen jellegű szankciót már feloldott velük szemben az IESF közgyűlése szavazás útján, erre most a főtitkárság újra ezzel sújtja őket. De bizonyára az sem tette az e-sport területén is egyre inkább elszigetelődő oroszokat türelmesebbé, hogy a tavalyi jászvásári IESF VB-n még a semleges zászló alatt sem indulhattak el a játékosaik, mert az Ukrajnában zajló háború miatt Románia nem engedte őket és a belarusszokat sem játszani.

Az idei IESF Világbajnokságot Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban rendezik. Ez már a hatodik alkalom, hogy az eredetileg dél-koreai támogatású, de egyre inkább szaúdi befolyás alá kerülő Nemzetközi Esport Szövetség nemzeti válogatottakkal rendez tornát. Azzal kapcsolatban, hogy hogyan lett egy szaúdi herceg a szervezet elnöke, ebben a cikkben foglalkoztunk részletesebben.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések