Brutális iskolai lövöldözés miatt perlik a Call of Duty kiadóját

Brutális iskolai lövöldözés miatt perlik a Call of Duty kiadóját

Ismét a videdójátékok tehetnek mindenről...

Május 24-én volt két éve, hogy Uvaldeben – az Amerikai Egyesült Államok Texas államában – megrázó iskolai lövöldözés történt, mely során 22 ember vesztette életét. Az ehhez kapcsolódó pereskedések azóta is tartanak, és az évforduló kapcsán fény derült arra, hogy az ügyek nagy része Daniel Defense – fegyvergyártó vállalat – mellet az Activision Blizzard ellen irányul – az egyik perben a Meta is szerepel. Nem ez az első alkalom, hogy videójátékokat vesznek elő ilyen szörnyű események után.

Az érintett családokat képviselő Josh Koskoff arról számolt be, hogy azt szeretné kideríteni, van-e közvetlen kapcsolat ezen vállatok magatartása és az uvaldei lövöldözés között. A most napvilágra került perek középpontjában az áll, hogy az Activision és a Meta egyesítette erőit a fegyvergyártó iparral, hogy „elérjenek” fiatal és befolyásolható embereket.

„Az igazság az, hogy a fegyveripar és Daniel Defense nem egyedül cselekedett. Ezt a gyereket nem érhették volna el, csak az Instagramon. Nem tudták kitenni annak a dopaminhuroknak, hogy gyakorlatilag megöl egy embert. Ezt a Call of Duty tette. A Meta és az Activision Blizzard tudatosan kiszolgáltatta a lövöldözőt a fegyvernek, kondicionálta őt, hogy ez a megoldás a problémáira, és kiképezte a használatára." – állítja.

Az Activision azonnal válaszolt a vádakra, és elmondta, hogy együtt éreznek a 2022-es történésekkel kapcsolatban, azonban „emberek milliói élvezik a videojátékokat szerte a világon anélkül, hogy szörnyű cselekedeteket hajtanának végre". A mindenféle játékosok száma mára 2 milliárd köré tehető, és a kutatások nem mutatnak összefüggést ezen tevékenység bármelyike és a lövöldözések között. Ha sikeresen végigviszik ezt a pert az Activision ellen – mely szerint „tudatosan hirdetnek veszélyes fegyvereket több millió sebezhető fiatal számára” –, annak komoly következményei lehetnek a videójáték-iparra nézve.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár